Sport

Szoknyában is öklözhetnek a nők

A női ökölvívótorna résztvevői maguk dönthetik el, hogy szoknyában vagy rövidnadrágban lépnek-e ringbe a nyári, londoni olimpián - közölte a sportág világszövetsége.

Az AIBA szóvivője azt mondta: a végrehajtó bizottság a következő napokban szavaz a javaslatról, az azonban már csak formalitás lesz.

Ching-Kuo Wu, a sportág világszövetségének elnöke szombaton Los Angelesben tartott előadást a női bokszról. “Néhány hölgy szoknyában szeretne versenyezni, néhány pedig rövidnadrágban” – mondta. “Tehát azt a döntést hoztuk, hogy választható legyen a ruhanemű típusa, hiszen akadnak még olyan versenyzők is, akik idáig nem döntöttek.”

Néhány bokszolónő az elmúlt hónapokban erősen kritizálta a szoknya bevezetését, mondván csak esztétikai okokkal magyarázható annak viselete. Először a 2010-es barbadosi világbajnokságon viselhették a lenge alsót a fiatalasszonyok.

A női ökölvívás a brit fővárosban debütál majd az ötkarikás programban, és három súlycsoportban osztanak érmeket.

Korábban több viadalon is vitát váltott ki a szoknya-nadrág kérdés (hol az egyiket, hol a másikat tették kötelezővé), s az AIBA ezért döntött most úgy, hogy a sportolókra bízza az ezzel kapcsolatos döntést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik