Sport

Gálaelőadással nyitott a Volán a rájátszásban

A Sapa Fehérvár AV19 együttese hazai pályán 7-2-re legyőzte az Olimpija Ljubljanát, így vezet az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban.

A székesfehérvári Raktár utcában kitört a rájátszás, a Volán szlovén rivális ellen kezdett az kieséses szakaszban. A mieink mérlege nagyon jó a Ljubljana ellen az idei szezonban, hatból ugyanis ötöt is megnyert Kevin Primeau legénysége, melybe hosszú kihagyás után visszatért Eric Johansson.

Nagy lelkesedéssel kezdett a Sapa, majd bő 11 perc játék után stílszerűen a gólkirály, Sofron István megszerezte a vezetést a hazaiaknak. Még ugyanebben a minutumban Mihály Árpád is betalált és mivel az Olimpija nem sok veszélyt jelentett a székesfehérvári kapura, maradt a 2-0 a szünetig.

A második harmad elején Ladislav Sikorcin lőtt bombagólt: a válogatott játékos a korongbedobás után kötényt adott ellenfelének, majd végigkígyózva a pályán a hosszúba lőtt. Justin Taylor egy, a hazai harmadban lehalászott korong után szépített, majd a kapusok vették át a főszerepet. Adam Munrót aztán mattolta Jamie Fraser, de Mihály második góljával újra visszaállt a kétgólos előny. A találat után egy kisebb lökdösődés alakutl ki, melynek végén Jean Philippe Lamoureux kapus véglegest kapott.

Az őt váltó Matic Boh sem maradt sokáig hibátlan, Ladányi Balázs a harmadik felvonás elején lőtt villámgólt. Örömhokit játszott a továbbiakban a Volán, Sofron estéből, Johansson egy nagy bomba végén talált be – ez volt már a harmadik emberelőnyös gól a meccsen hazai oldalról.

A végén még Sikorcin brikózott egy jót, a játékvezetők pedig adtak egy emberelőnyös esélyt a vendégeknek. Ezalatt is a Fehérvár volt veszélyesebb, amely 7-2-re nyert az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc első felvonásán. Ez volt a Fehérvári Ördögök első sikere az osztrák hokiliga rájátszásában.

A következő összecsapást kedden 19 óra 15 perctől játsszák Ljubljanában.

Eredmény – EBEL-rájátszás, negyeddöntő, 1. mérkőzés
Sapa Fehérvár AV19 – Olimpija Ljubljana 7-2 (2-0, 2-2, 3-0)
Gólszerzők: Sofron (12., 53.), Mihály (12., 40.), Sikorcin (21.), Ladányi (41.) illetve Taylor (22.), Fraser (31.)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1-0 a Sapa Fehérvárnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.