Sport

Azarenkát nem lehet legyőzni

Viktorija Azarenka sérülten sem adott esélyt Samantha Stosurnak a győzelemre, s 17 egymást követő diadala után sem szeretne leállni a fehérorosz.

Harmadik tornáján is sikerrel vette az összes akadályt Azarenka, s még mindig veretlen 2012-ben. Sydney és Melbourne után Dohában is ő került a dobogó legfelső fokára.

A női tenisz jelenlegi uralkodója az elődöntőben Agnieszka Radwanska ellen bokasérülést szenvedett. Stosurnak viszont csak egy szettet kellett játszani ugyanabban a körben Bartoli ellen, ugyanis a francia feladta a játékot 1-0-s Stosur vezetésnél. De Azarenkának ez mit sem jelentett…

„Nem voltam százszázalékosan fitt a mai meccsen” – mondta a meccs utáni nyilatkozatában. „Muszáj voltam változtatni játékomon, de minden jól alakult. Ráadásul szerencsés napom volt. Nem hiszem el, hogy ilyen jó színvonalon sikerült teljesítenem. Nagyon büszke vagyok erre a győzelmemre.”

 

Nagyjából minden, vagy majdnem minden összejött vasárnap a világelsőnek. 74 százalékban ütötte be első szerváit, csupán 7 pontot tudott tőle lopni az ausztrál, akinek break labdához sem sikerült jutnia. Jó benyomást keltett fogadóként is: nyolcszor jutott fogadóelőnyhöz, amiből ötöt sikeresen kihasznált. A Minszkben nevelkedett bajnok esélyt sem adott ellenfelének, hiszen a maga 8 kikényszerített hibája mellett Stosur 25-tel zárta a találkozót. Sőt! Első szett 1-1 után egészen 6-1, 3-0-ig csak a fehérorosz nyert játékot.

Hatból hat összecsapást húzott be Stosur ellen, tizenhétből tizenhetet 2012-ben. De vajon hol a határ?

A spanyol Nicolas Almagro nyerte meg a 475 ezer dollár összdíjazású, salakpályás Sao Pauló-i férfi tenisztornát, miután a vasárnapi döntőben három szettben legyőzte az olasz Filippo Volandrit.

A spanyol Lara Arruabarrena nyerte a 220 ezer dollár összdíjazású, bogotai salakpályás női tenisztornát, miután a vasárnapi döntőben két játszmában győzött az orosz Alekszandra Panova ellen.

Eredmények
Doha, WTA-torn, döntő:
Azarenka (fehérorosz, 1.)-Stosur (ausztrál, 3.) 6-1, 6-2
Sao Paulo, ATP-torna, döntő:
Almagro (spanyol, 1.)-Volandri (olasz) 6-3, 4-6, 6-4
Bogota, WTA-torna, döntő:
Arruabarrena-Vecino (spanyol) – Panova (orosz) 6-2, 7-5

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik