Sport

Kosárrangadót nyert meg a Sopron

Az UNIQUA-Euroleasing Sopron hazai pályán 69-62-re győzte le az UNI SEAT Győr csapatát a női kosárlabda NB I.-ben.

Nem kis tétje volt a megyei rangadónak, ugyanis amennyiben a Győr 11 ponttal nyerni tudott volna a szomszédvár otthonában, akkor megnyílt volna az esélye a bajnokság megnyerésére. Ennek megfelelően hatalmas csata zajlott a soproni csarnokban, az első tíz perc után pedig a Rába-partiak vezettek eggyel.

A hazaiak a második negyedben megemberelték magukat és fordítani tudtak a nagyszünetig, így két játékrészt követően 35-33 volt az állás. A harmadik tíz percben is a vendéglátók játszottak pontosabban, Fegyverneky és Kubasova vezetésével pedig hatpontos előnyt faragtak a harmadik szünetig.

A záró etap elején a labda kissé dadogott a soproni kezekben, így a lopásokat követő lerohanások végén folyamatosan faragot hátrányából a Győr, a 33. percben így már 53-52-őt mutatott az eredményjelző. A hazaiak ekkor állva hagyták riválisukat és fokozatosan elléptek a vendégektől, így végül magabiztos győzelmet arattak, 69-62 lett a vége.

Eredmények – női kosárlabda NB I.
Uniqa-Euroleasing Sopron – SEAT UNI Győr 69-62 (20-21, 15-12, 16-12, 18-17)
Legjobb dobók: Kurasova 17, Fegyverneky 14, illetve Hollingsworth 14, Ciglar 10, Rasheed 9

ELTE-BEAC Újbuda – Vasas-Basket 36-91 (11-30, 8-21, 6-17, 11-23)
Legjobb dobók: Zsámár 20, illetve Teilane 25, Bajnóczi 21

Ceglédi EKK-FTC 51-74 (14-24, 12-23, 11-13, 14-14)
Legjobb dobók: Cymmer 19, illetve Englert 15

BSE-FCSM – Bajai NKK 59-76 (24-21, 17-16, 7-19, 11-20)
Legjobb dobók: Szondy 16, illetve Scekic 28

DKSK-MISI – Atomerőmű KSC 75-77 (18-18, 15-18, 18-17, 15-13, 9-11) – hosszabbítás után
Legjobb dobók: Hadzovic 32, Farkasinszki 22, illetve Bálint 14

Ajánlott videó

Olvasói sztorik