Sport

Dopping miatt bűnhődik Peking ezüstérmese

Doppinghasználat miatt négy évre eltiltotta a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) Olha Korobkát.

Az ukrán versenyző a tavaly novemberi, párizsi világbajnokságon három harmadik helyet szerzett a legnehezebb női kategóriában, a plusz 75 kg-ban, de lebukását követően az IWF törölte eredményét.

A 27 éves Olha Korobka, aki 2015 novemberéig nem versenyezhet, a 2008-as pekingi olimpián ezüstérmes volt, és Ukrajna egyik legfőbb éremvárományosaként indult volna a nyári, londoni ötkarikás játékokon is.

A Reuters úgy tudja, hogy vétkességének bejelentése után Korobka elhagyta a csapat edzőtáborát, trénerét, Vaszil Kulakot pedig – az ukrán média szerint – elbocsátották állásából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik