Sport

Babos a finálé kapujában

A magyar teniszező újabb győzelmével elődöntőbe jutott a 220 ezer dollár összdíjazású, bogotai salakpályás női tenisztornán.

Babos Tímea két játszmában nyert pénteken a kazah Jaroszlava Svedova ellen, 6-4, 6-4-es sikere után pedig már a legjobb négy között jár, így egyesben pályafutása legjobb eredményét érte el WTA-tornán.

Az első játszmában a világranglistán 133. helyezett magyar játékos már az elején elnyerte a rangsorban 206. riválisa (legjobbjaként 2010-ben még a 29. volt) adogatójátékát. Aztán a továbbiakban is nagyon kiegyensúlyozottan teniszezett, s 38 perc alatt jutott szettelőnyhöz.

A második, egyben utolsó felvonásban a két játékos egészen 4:4-ig fej fej mellett haladt, majd Babos bréklabdához jutott, és sikerült értékesítenie azt (5:4). Ezzel a meccsért adogathatott, és nem hibázott, 40-15-nél két lehetősége is adódott az összecsapás megnyerésére, és a másodikkal megszerezte a győzelmet. Az összecsapás 1 óra 28 percig tartott.

Babos bravúrja egyúttal azt jelenti, hogy már ezzel az eredménnyel is az első száz közvetlen közelébe kerülhet hétfőtől a rangsorban.

A 18 éves magyar teniszező szombati elődöntőben az orosz Alekszandra Panovával (118.) mérkőzik, akivel ez lesz az első összecsapása WTA-tornán.

Eredmények – WTA-torna, Bogota (220 ezer dollár), negyeddöntő
Babos Tímea-Svedova (kazah) 6-4, 6-4
Panova (orosz)-Knapp (olasz) 6-4, 6-4

Babos később az orosz Valerija Szavinih oldalán döntő rövidítésben vereséget szenvedett az első helyen kiemelt Eva Birnerova, Alekszandra Panova cseh, orosz kettőstől a párosverseny elődöntőjében.

Pedig Baboséknak meccslabdája is volt, végül azonban összesen 1 óra 38 percnyi játék után elveszítették a találkozót.

Eredmény – páros, elődöntő
Eva Birnerova, Alekszandra Panova (cseh, orosz, 1.)-Babos Tímea, Valerija Szavinih (magyar, orosz) 6-4, 5-7, 12-10 – döntő rövidítés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik