Sport

Profi pókeressel randizgat a magyar színésznő

Tóth Ricsi a szépségkirálynő Polgár Kriszta után ismét egy celeblánnyal, mégpedig a Barátok közt Zsófijával, azaz Kiss Ramónával randizgat.

A PokerStars profi játékosa, Tóth Richárd és a Barátok köztből ismert Kiss Ramóna pár hete randizgatnak, az eddig titokban tartott kapcsolatra a minap derült fény, amit mindkét fél hivatalosan is megerősített – írja a Poker.hu.

„Nagyjából 2 hónapja kezdtünk el randizgatni Ramóval – nyilatkozta Tóth Ricsi a Poker.hu-nak. – Eddig próbáltuk titokban tartani a kapcsolatunkat, de most már nincs mit takargatnunk, boldogok vagyunk, épp most jöttünk Sárvárról, ahol pár napot töltöttünk kettesben” – tette hozzá a PokerStars kötelékében álló profi pókeres.

Ramóna korábban a focista Tóth Norberttel élt együtt, akivel másfél éve szakítottak, ugyanis akkori párját Pápára szólította a szerződése, és a távolságot nem bírta ki a kapcsolatuk.

Tóth Ricsi legutóbbi barátnője a szépségkirálynő Polgár Kriszta volt, akivel még 2010 év elején szakítottak, és bár még ugyanazon év nyarán Las Vegasban újra együtt látták őket, a kapcsolatuk már korántsem volt a régi.

Mindkettőjüknek nagyjából másfél év kellett tehát ahhoz, hogy újra komolyabb párkapcsolatba merjenek kezdeni, és most nagyon úgy látszik, hogy megérte ezt a hosszú időt kivárni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik