Sport

Kelley otthagyja a Kecskemétet, a Zetébe igazol?

Teljesen váratlanul vált csapatot a férfikosárlabda-bajnokság egyik meghatározó játékosa, Thomas Kelley. A kiesőjelölthöz távozik.

A Kecskemét sorozatban harmadik bajnokiját megnyerve remek győzelmet aratott a bajnoki döntős Albacomp felett a hétvégi fordulóban, most viszont elveszítette egyik legjobbját.

Thomas Kelley már nem Stojan Ivkovic csapatának a játékosa, ugyanis a Zalaegerszeg szerződtette. A korábban Szolnokon, Pécsen és Sopronban is közönségkedvencnek számító irányító megpróbál segíteni a ZTE-n a kiesés elkerülése érdekében.

A hét elején távozott a KSE-től Kelley, ahogyan az a mostani hírből kiderült, ez önmagában váratlannak tűnik. A kecskeméti vezetőség még nem reagált a miérteket feszegető kérdésekre.

A ZTE egyébként meghosszabbította az amerikai Chris Grimm próbaszerződését.

Frissítés:

Később a BB1.hu megszólaltatta Stojan Ivkovicot, a Kecskemét szakvezetőjét, aki elmondta, Kelley nem a ZTE játékosa, mert még nem bontott vele szerződést a KSE. A tréner elmondta, csütörtökön beszélnek az amerikai sorsáról, de boldogtalan játékost nem akar látni a csapatában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik