Gigi Gagne lehet a WPT sorozat első női bajnoka

A WPT Seminole Hard Rock fináléját Diane „Gigi” Gagne kezdheti meg az élről, könnyedén ő lehet tehát a World Poker Tour sorozat az első női bajnoka.

Nem avattak még női bajnokot World Poker Tour versenyen, pedig a patinás sorozat már bizony a 10. szezonjánál tart. Ehhez a bravúrhoz most Gigi Gagne jár a legközelebb, aki vezeti a WPT Seminole Hard Rock döntőjét – írja a Poker.hu.

A harmadik versenynapon alakult ki a meglehetősen hosszú nevet viselő World Poker Tour Seminole Hard Rock Lucky Hearts Poker Open fináléja. A hat döntőbe jutott játékos között ott van a versenyen szinte végig vezető amerikai Matt Juttelstad, aki végül a második helyről kezdhet.

Őt csak Gigi Gagne előzi meg, aki az első női WPT bajnok lehet, ha a hatalmas zsetonelőnyével megfelelően tud sáfárkodni. Az viszont már biztos, hogy Gagne élete legnagyobb nyereményét söpörheti be, ugyanis a hatodik helyezett 42 ezer dollárt nyer majd, ő pedig 2010-ben szállított egy 4 ezer dolláros eredményt, amit azóta sem sikerült felülmúlnia.

Ennél még nagyobb azonban a tét, ugyanis a bajnoki cím közel 270 ezer dollárt ér, ami mellé egy 25 ezer dollár értékű versenybelépő is járt a WPT X. szezon Bajnokok Bajnoka versenyére. Nem beszélve arról, hogy rég nem volt ennyire közel női játékos a győzelemhez, ami ha sikerül Gagnénak, akkor örökre beírja magát a póker történelemkönyvébe.

Ajánlott videó mutasd mind

Budapesten még minimum hat hónapig nem lesz turizmus, és ezt már nem sokan bírják ki

Az újabb határzárral tovább tart a budapesti turizmus mélyrepülése, és a fővárosi vállalkozók nemhogy nem kaptak mentőövet, de ki is vannak zárva az állami pályázatokból. A főváros turizmusáért, fesztiváljaiért és arculatáért felelős Faix Csaba szerint ez igazságtalan, és a kormányzati segítség azért is fontos lenne, mert ha a most csődbe jutó éttermek, bárok, szállodák zárva lesznek, akkor a tavasszal visszatérő turisták azt látják majd, hogy Budapesten már nincs semmi.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.