Sport

Ábrahám Attila a kajak-kenu szövetség új főtitkára

Ábrahám Attilát, az 1988-as szöuli olimpia aranyérmesét választotta meg főtitkárnak a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége.

Az MKKSZ tájékoztatása szerint a vezető testület a három jelölt, Buri Gergely, Doma Gergő és Ábrahám Attila meghallgatása után döntötte el, hogy ki legyen a leköszönő főtitkár, a Nemzeti Sportközpontok főigazgató-helyettesi posztját március elsejétől betöltő Schmidt Gábor utódja.

“Nagyszerű, hogy három ilyen felkészültségű, de különböző tapasztalatú jelölt emelkedett ki a sportágból. Eredményes versenyzők voltak, végzettségük, vezetői, sportvezetői tapasztalatuk mindhármunkat alkalmassá tenné a főtitkári feladat ellátására – mondta Baráth Etele, a szövetség elnöke. – Ábrahám Attila eddig is velünk dolgozott, az elnökség tagjaként tisztában van vele, hogy mik az elvárások vele szemben, egy jogászember, aki igazgatási, államigazgatási tapasztalatokkal rendelkezik, ezért kaphatta meg a bizalmat az elnökségtől.”

Ábrahám jelenleg az olimpiai bajnokok képviseletét látja el az MKKSZ elnökségén belül, erről a tisztségéről – az alapszabály értelmében – le kell mondania.

“Nagyon motiváltan vágok neki ennek a feladatnak, tisztában vagyok vele, hogy szinte függetlenül a londoni szerepléstől, a sportágra nehéz időszak várhat az olimpia után – nyilatkozta az új főtitkár, aki 2004 és 2006 között a volt Nemzeti Sporthivatal elnöke volt. – Úgy gondolom, hogy el kell kezdenünk már most olyan alternatívákon gondolkodni, ami egy fenntartható sportági modell kialakítását segíti, abban az esetben is, ha a gazdasági helyzete változik a kajak-kenunak. Továbbra is nyitni kell a parasportolók irányába és harcolni a tiltott teljesítményfokozók használata ellen.”

Ábrahám hivatalosan március elsején áll munkába, a kinevezése pedig a következő tisztújító közgyűlésig, 2013 tavaszáig szól.

Az MKKSZ elnöksége döntött arról is, hogy a korábban elfogadott menetrend alapján szeretné szétválasztani a szakmai irányítói, vezetői feladatokat és a főtitkári feladatokat. A szakmai vezetői feladatokat március elsejétől Vaskuti István, a szövetség szakmai alelnöke látja el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik