Sport

Remek szériában az EnterNet Vásárhelyi Kosársuli

Villámrajttal kezdte az NBI/B csoportos kosárlabda bajnokság tavaszi idényét az EnterNet Vásárhelyi Kosársuli.

Elek András tanítványai a nem túl jól sikerült őszi szezon után eddig még egyszer sem kapott ki. A kék-sárgák néhány hét szünet után a hétvégén a közvetlen rivális Kecskemét ellen lép majd pályára a Hódtói Sportcsarnokban.

Több oka is volt annak, hogy 2011-et nem zártuk túl jó mérleggel – nyilatkozta Martonosi János, a csapat sajtófőnöke. Ezek közül az egyik az volt, hogy a soha nem látott tavaszi sérüléshullámunk ősszel sem szakadt meg. Mint ismert, akkor a teljes kezdő ötösünk, és egy két meghatározó kiegészítő emberünk is kidőlt a sorból. A 2011-12-es bajnokság sem kezdődött túl jól, sokan nem tudtak teljes értékű munkát végezni, és az újonnan érkezett játékosok is nehezen rázódtak bele a ritmusba.

Hozzátette: óriási dolog hogy a közönségünk továbbra is kitartott bennünket, és a kudarcok ellenére is rendszeresen látogatják mérkőzéseinket. Legutóbb például mintegy hétszázan drukkoltak nekünk, és a siker nem is maradt el: a vártnál könnyebben győztünk egy nagyon fontos összecsapáson, a Nagykőrös ellen. Ne lehetünk elég hálásak nekik! Most úgy tűnik, hogy megindult nálunk valami, de messze még a szezon vége – zárta a szakember.

A Kosársuli jelenleg a tabella hatodik helyén tanyázik, de a cél még mindig elérhető, hiszen karnyújtásnyira van a negyedik hely, amelyet a hétvégi ellenfél, a Kecskemét foglal el. Az előrelépéshez mindenképpen győzni kell, ez azonban nem lesz könnyű, hiszen a Bács-Kiskun megyeieknél pattogtat rengeteg olyan tehetséges fiatal is, akik az A csoportos együttes edzésein pallérozódnak. Az izgalmasnak ígérkező találkozót január 18-án 18 órakor rendezik, a vásárhelyi Hódtói Sportcsarnokban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik