Sport

Délre menekülnek az influenza elől

Külföldi edzőtáborozások után ezen a héten itthon készülnek a magyar úszók, de néhány nap múlva ismét kirajzanak melegebb éghajlatra a válogatottak.

“Folytatódik a menekülés az influenza elől – emelte ki a melegégövi táborozás egyik lényegét Kiss László szövetségi kapitány, elégedetten nyugtázva, hogy a magyar úszókat elkerülte a betegség. – Nagyon remélem, hogy ez itthon sem változik, aztán pedig a téltől tisztes távolban, rendben folytathatják tovább a munkát, a kilométergyűjtést.”

A szakvezető elmondta, hogy a háromhetes felkészülés jól sikerült Cseh Lászlónak és társainak, köztük a három ifjúsági olimpiai bajnoknak, Kapás Boglárkának, Bernek Péternek és Biczó Bencének egyaránt, akik Mexikóban, a San Luis Potosiban található magaslati edzőtáborban, a tengerszint felett kétezer méteren készülhettek. Ők a hét végétől a dél-afrikai Durbanben “ismételnek” a honfitársak által már belakott, ismerős terepen.

Éppen itt, Durbanben dolgozták ugyanis végig az utóbbi három hetet a válogatott egy másik csoportjának tagjai, köztük a Verrasztó-testvérek, Jakabos Zsuzsanna és a sérülések után ismét hadra fogható Európa-bajnoknő, Mutina Ágnes.

Ez a részleg is csak átmeneti jelleggel tartózkodik idehaza: a társaság a tengerentúlon, a floridai nyárban, Boca Ratonben készül tovább március közepéig.Floridába tart egy harmadik csoport is, mégpedig az eddig itthon készült Gyurta Dániellel az élen. Ők néhány tucat mérfölddel odébb, Fort Lauderdale-ben edzenek majd a következő időszakban.

A melegégövi táborok hasznát először kora tavasszal, a március végén-április elején esedékes debreceni országos bajnokságon tudják majd felmérni az érintettek, az igazi vizsga pedig a nyári, londoni olimpián történik meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik