Sport

Hazai BL-meccsen zakózott a Veszprém

A magyar bajnok háromgólos vereséget szenvedett a lengyel Kielce együttesétől a férfikézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében.

Fontos mérkőzés várt Mocsai Lajos együttesére a Bajnokok Ligájában, a B csoport második helye felé vezető úton ugyanis értékes lett volna egy újabb siker.

A Kielce ellen idegenben nagyszerű játékkal négygólos sikert aratott a Veszprém októberben, de a nemzetközi szintű, válogatottakkal felálló lengyelek legyőzése hazai pályán sem számított könnyű feladatnak. Ráadásul a Kielce számára is fontos volt a pontszerzés a továbbjutás szempontjából.

A vezetést a vendégek szerezték meg, de túlságosan ellépni nem tudtak, a 10. percben Marko Vujin gólja után 4-4 volt az állás. A vezetést azonban nem sikerült átvennie a házigazdának, Mocsai Lajos időt kért, amikor már négygólos volt a Kielce előnye.

Ennél nagyobbra azonban nem hízott a különbség, Fazekas Nándor védéseinek is köszönhetően zárkózott a Veszprém, és Császár Gábor gólja után a 27. percben át is vette a vezetést (12-11). A szünetre 13-12-es hazai előnynél vonultak a csapatok.

A fordulás után a Veszprém sem tudott meglépni három góllal nagyobb különbséggel, a lengyelek nem adták könnyen magukat. Sőt, sikerült felzárkózniuk, és Michel Juracki találata után az 50. percben egyenlítettek is (18-18).

Kisvártatva a vezetést is átvette a Kielce, és ugyan a Veszprém egyszer még felállt, de 20-20 után három lengyel gól következett, innen pedig már nem volt visszaút a magyar bajnoknak.

A Veszprém hazai pályán szenvedett 24-21-es vereséget, így nem került könnyű helyzetbe a csoport második-harmadik helyéért zajló harcban. Császárékra két meccs vár még a csoportkörben, először az orosz Csehovszki Medvegyi otthonába látogatnak, majd otthon fogadják az Atlético Madridot.

Eredmény – Velux Férfi BL, B csoport, 8. forduló
MKB Veszprém-Kielce (lengyel) 21-24 (13-12)
Gólszerzők:
Gulyás 5, Császár 5, Vujin 5, Perez 3, Korazija 1, Vilovski 1, Iváncsik G. 1, illetve Jurecki 9, Zeljko 4, Jachlewski 3, Olafsson 2, Jurasik 2, Stojkovic 2, Buntic 2
Az állás: 1. Atlético Madrid (spanyol) 12 pont/7 mérkőzés, 2. Veszprém 10/8, 3. Kielce 8/8, 4. Csehovszki Medvegyi (orosz) 7/7 (207-193), 5. Füchse Berlin (német) 7/7 (210-205), 6. Bjerringbro-Silkeborg (dán) 0/7
—————————————————————————————————-
Mocsai Lajos, az MKB Veszprém vezetőedzője:
“Fontos mérkőzést játszottunk, de nem éltünk a lehetőséggel. A Kielce jól védekezett, a játékunkat a védők beszorították egy sávba, és onnan nem tudtuk kiszabadulni. Ezen túl emberelőnyben sem sikerült a remélt módon helyzetekbe kerülni. És a végjátékban is több labdát eladtunk.” (Forrás:MTI)

A Budapest Bank férfi kézilabdaligában két mérkőzést rendeztek szombaton: a Gyöngyös idegenben verte a sereghajtó Mezőkövesd csapatát, az Orosháza pedig otthon győzte le a Tatát.

Eredmények – férfikézilabda NB I.
Mezőkövesd-B.Braun Gyöngyös 19-25 (13-12)
Orosháza-Alexandra – Tata 33-24 (20-11)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik