Sport

Nagy meccset nyert a Pécs a Kaposvár ellen

Végig izgalmas és feszült találkozón hazai győzelem született a férfikosárlabda-bajnokság pénteki mérkőzésén.

A két csapat életében nagyon fontos mérkőzés volt a péntek esti, ugyanis mindketten a felsőházi rájátszásra hajtanak a bajnokság idei szezonjában.

A Kaposvár az elmúlt fordulóban alaposan kikapott a Kecskeméttől, most viszont majdnem nyerni tudott egy nagy riválisa otthonában. Az első negyedben ugyan hat ponttal elhúzott a Pécs, a második játékrészre viszont 1 pontra feljött a KKK.

Jellemző, hogy egyik csapat sem tudott 10 pontnál nagyobb különbséggel vezetni, olyannyira, hogy később felváltva vezettek 1-2 ponttal. Tudni lehetett, az nyer, aki a végén jobban bírja majd idegekkel.

A hazaiak bírták jobban, a Kaposvár több labdát is eladott, például Raivio révén, igaz, neki köszönheti leginkább a somogyi csapat, hogy az utolsó percig versenyben marad.

Egy perccel a vége előtt még 76-75 állt az eredményjelzőn, aztán viszont a hazaik higgadtabbak voltak, Szőke hárompontosa a legvégén már csak a szűkebb vereséget eredményezte a Kaposvárnak.

Eredmény – férfi kosárlabda NB I.
PVSK-Pannonpower – Kaposvári KK 83-78 (22-16, 19-23, 21-16, 21-14)
A legjobb dobók: Doyne 25, Ciric 20, Kovács P. 13, Tóth N. 12, illetve Raivio 26, Ahelegbe 14, Fey, Lekli 12-12

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik