Sport

Már edzettek egyet

Megérkezett Zajecarba csütörtökön késő délután a KEK mérkőzés színhelyére az Alcoa FKC csapata. A gárda azóta már részt vett egy edzésen, sőt rögbiztek is a lányok.

Az Alcoa FKC kézilabdázóinak, és a szakmai stábnak alaptalanok voltak a félelmei az utazással kapcsolatban, ugyanis napsütéses időben, száraz úton tudták le a Székesfehérvár-Zajecar közötti, hatszáz kilométeres távolságot. Szállásuk a 40 ezres lélekszámú várostól 25 km-re található hotelben található. Csütörtökön este egyórás tréninget vezényelt a szerdán kinevezett új vezetőedző Konkoly Csaba. A foglalkozás végére a megszokott kézilabda mellett előkerült egy másik, fehér színű, rögbi labda is. Konkoly Csaba korábbi együttesénél, a Bajnokok Ligája döntős Győrnél is alkalmazta ezt a megoldást, kikapcsolódás jelleggel.

Majd pénteken délelőtt taktikai megbeszélést tartott a vezetőedző, előbb egyénileg elemezte a szerb együttes játékosainak erényeit és gyengéit, majd a csapatra terelődött a szó.
„Az első összecsapáson nagyságrendekkel több volt a jó, mint a rossz megoldás, remélem, így lesz ez a szombati derbin is. A jót meg kell őriznünk, a kevés rosszat pedig elfelejteni. Fontos, hogy kellő önbizalommal lépjünk pályára, a négygólos előnyünk bíztató, ha a hazaiak az elején nem tudnak ellépni, később időzavarba kerülhetnek, ami a mi malmunkra hajthatja a vizet.” – nyilatkozta a klub hivatalos honlapján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik