Sport

Zakó Belgiumból

A Szolnok óriási csatában kikapott a belga Okapi Aalstar vendégeként kedden a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa ötödik fordulójában.

A nyolcaddöntős szakaszban eddig két győzelemmel és két vereséggel álló szolnokiak nemrég 112-76-ra kiütötték odahaza az Aalstart, amely alaposan belekezdett a “visszavágón”, és – mivel a magyar bajnok négy percen át gólképtelen volt – simán hozta a nyitónegyedet.

Pór Péter tanítványai a folytatásban sem találták meg a ritmust, így hamarosan 14 pontra nőtt a belgák előnye. A félidő végére aztán a bolgár Nikolov és a tavaly honosított Trotter összekapta magát, így a nagyszünetben már csak 46-41 volt az állás.

Fordulás után Trepák is elkapta a fonalat, így egy pontra is felzárkóztak a Tisza-partiak (58-57), sőt, az utolsó szakasz már 60-62-ről indult! A hajrá azonban úgy tűnt, hogy a házigazdáké lesz, akik 74-75-ről bemutattak egy 7-0-s rohamot, ám a szolnokiak ledolgozták a hátrányt, és egy időre visszavették a vezetést is. A vége előtt 13 másodperccel 85-84-et mutatott az eredményjelző, de Horváth triplája kimaradt, a túloldalon pedig még a 33 pontos Copeland bedobott egy büntetőt.

Eurochallenge Kupa, Eredmény, J csoport, 5. forduló
Okapi Aalstar (belga)-Szolnoki Olaj 86-84 (24-18, 22-23, 14-21, 26-22)
A magyar csapat legjobb dobói: Nikolov 24, Trotter 18, Trepák 11, Mills 11

A 2/3-as győzelmi mérlegnél tartó szolnokiak három hét szünetet követően, február 28-án a csoport zárókörében a német Bonnt fogadják.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.