Sport

Győzni tudott a Szeged az egri uszodában

Paprikás hangulatú hajrában egy góllal legyőzte a ZF-Eger együttesét a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 5. körében.

A legrangosabb kontinentális sorozat “magyaros” csoportjában az eindhoveni Európa-bajnokságon bronzérmes válogatott tagjait köszöntötték a mérkőzés elején, majd Gerendás György, a hazaiak vezetőedzőjének családi gyászában osztozott az 1600 fős közönség.

A BL-ben az életbenmaradásért küzdő Eger jól kezdett, már a 8. másodpercben Baksa hálójában táncolt a labda, mégpedig Hosnyánszky jóvoltából. A válasz nem sokat késett, az ex-egri Hegedüs azonnal egyenlített. A vendégek a szoros védekezést választották, kemény küzdelem alakult ki. Török közeli, Somogyi távoli lövésével kétszer is a Szeged vezetett. Az első negyed végére Kovács Gábor egyenlített, majd Varga Zsolt bombája zárta az első nyolc percet (4-3).

A második negyed elején Seman kettőre növelte a hazai együttes előnyét (5-3), a szegediek pedig három góllal válaszoltak, és újra átvették a mérkőzés irányítását. Az Eger kapaszkodott, de csak a negyedik negyed elején tudta utolérni ellenfelét. Szécsi Zoltán bravúrokkal tartotta életben a hazaiak reményeit, többek között Molnár Tamás ötméteresét is kivédte.

Az utolsó nyolc percben Graham és Hosnyánszky találatai már az egriek győzelmét vetítették előre, de a végjáték másképp alakult. A háromgólos Kayes egyenlítése után a győzelemért támadhattak Birosék. Hosnyánszky csavarjánál Kunac megsérült, vérző orra miatt le kellett cserélni. A folytatásban honfitársa, Albert Brala azonnal elvette a labdát, így már nem nyerhetett az Eger. A paprikás hangulatban Somogyi a jobb felsőbe lőtt, így három ponttal távozhattak Egerből a szegediek.

A Tisza-partiak ezzel a sikerrel több mint tíz év után tudtak ismét nyerni a Bitskey-uszodában.

Az edzők közül – érthetően – Gerendás György volt idegesebb: “Sajnálom, hogy ezek a pojácák nem hagyják érvényesülni azokat a játékosokat, akiknek főszereplőnek kellene lenniük. Nem ezen a meccsen ment el az Euroliga, de ezt fogcsikorgatva megnyerhettük volna.”

“Nagyon fontos meccs volt, de nem ez volt a legfontosabb, hanem a Partizan elleni hazai csata lesz, mert azon dől el, hogy a város történetében először nyolc közé jut-e a Szeged csapata” – mondta Vincze Balázs, a Szeged vezetőedzője.

A másik mérkőzésen a Vasas kikapott a Partizan Belgrád otthonában.

Eredmény, Bajnokok Ligája, C-csoport 5. forduló
ZF-Eger -– A-Híd Szeged-Beton 9-10 (4-3, 1-2, 2-3, 2-2)
gólszerzők: Graham, Hosnyánszky 2-2, Varga, Seman, Gerritse, Naganuma, Kovács G. 1-1, ill. Kayes 3, Török, Somogyi 2-2 Hegedüs, Kunac, Molnár T. 1-1

A csoport állása: 1. Szeged 10 pont, 2. Vasas 8, 3. Partizan 7, 4. Eger 3

A 6., befejező forduló párosítása:

Február 25.: Vasas – Eger, Komjádi uszoda 19 óra 30 perc
Február 26.: Szeged – Partizan 16 óra

Ajánlott videó

Olvasói sztorik