Urbán Attila 7. a GSOP Live Salzburg versenyén

Urbán Attila bejutott a Grand Series of Poker Live Salzburg fináléjába, és végül 7. lett, amivel 3.2 millió forintot nyert.

A GSOP Live Salzburg négynapos 1300 euró nevezési díjú főversenyén két magyar játékos térhetett haza pénzzel, Adorjányi Márk a 23. helyen végzett, Urbán Attila viszont a finálét is megjárva a hetedik helyig jutott – írja a Poker.hu.

252 pókeres nevezett a GSOP Live Salzburg főversenyére, amivel 293 ezer euró lett a nyereményalap. Összesen 32 pókerest díjaztak, akik közül kettő magyar játékos volt. A fiatal Adorjányi Márk egészen a 23. helyig jutott, amivel 3 190 euró ütötte markát, Urbán „Knish” Attila viszont a döntő asztalos részvételt is kiharcolta, ötödik legtöbb zsetonnal kezdhetett a szombaton rendezett fináléban.

Hiába vett jó rajtot azonban magyar játékosunk, Luis Toubib kiejtése után egy szerencsétlen partinak köszönhetően erősen megcsappant zsetonkészlete. Urbán nem habozott sokáig, az első adandó alkalommal megpróbálta visszaszerezni jó pozícióját, a későbbi győztes, és az Adorjányit is kiejtő Thomas Brutzhammer azonban útját állta.

Urbán A-8 kombinációval ment allin, német ellenfele A-J-val megadott, és a J-8-3-2-K közös lapok nem Urbánt segítették. Magyar játékosunknak így sem kell panaszkodnia, ugyanis 10 750 eurót, azaz 3 millió 200 ezer forintot nyert. A győzelmet tehát Brutzhammer szerezte meg, jutalma a bajnoki cím mellé 62 750 euró volt.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.