Sport

90 éves Szepesi György

A magyar rádiózás és sportújságírás egyik legnagyobb egyénisége február 5-én ünnepli 90. születésnapját.

Szepesit a Magyar Rádióban köszöntötték (Fotó: MTI)

„A szerelmem és a szenvedélyem a rádió volt” – nyilatkozta pár évvel ezelőtt Szepesi György Vitray Tamásnak, és „hajlunk rá”, hogy elhiggyük a legendás riporter vallomását.

1945. augusztus 20-án közvetített először a rádióban egy magyar-osztrák válogatott labdarúgó mérkőzést. 15 olimpiáról tudósított, és egy jubileumi időpontban, alkalmi visszatérésként 2005. augusztus 14-én, a magyar-argentin válogatott focimeccs szünetében 15 percig beszélt a rádióban.

Ezzel a 60 évvel a Guiness-rekordok könyvébe is bekerült, mint a leghosszabb ideig közreműködő rádiós, de később is volt egy sporttörténeti műsora, így a 65. jubileumi év is „összejött neki”. (mellette a Sport TV-n kapott műsort).

Gondolatok Szepesi Györgytől:

Sokak máig kedvenc rádiós személyisége Friedländer György néven született 1922. február 5-én, Budapesten. Édesapja Szepesváralján született, ezért vette fel a Szepesi nevet.

Gyerekként focizott, de tudta magáról, hogy nem viheti sokra, mint akkori barátai, például Puskás Ferenc vagy Szusza Ferenc, így abbahagyta a játékot. A sportot és a mozgást nem, még pár évvel ezelőtt is teniszezett és úszott.

1944-ben Ukrajnába és Kelet-Magyarországra került munkaszolgálatra, édesapja viszont nem élte túl a buchenwaldi koncentrációs tábort. Pár évvel ezelőtt egy interjúban elmondta, 85 éves koráig nem tudta, apja hol halt meg, és sajnálja, amiért nem írt több levelet neki, nem tartotta benne a reményt, amíg távol voltak egymástól. Elmondása szerint rengeteg keresztény születési anyakönyvi kivonatot gyártottak, hogy másokat megmentsenek, édesapját nem tudta, mert mire hazajött a munkaszolgálatból, őt már elvitték.

Hivatásának tekintette a munkáját, nem rutinból, hanem szenvedélyből közvetített minden esetben, volt szó labdarúgásról vagy éppen vízilabdáról. Végigkísérte az Aranycsapat legendás pályafutását, sokan a csapat 12. játékosának nevezték.

A legendás 6-3-as mérkőzés Szepesi hangjával:

Nagy zenerajongó, gyerekkorában zongorázni is tanult, később szenvedélyes lemezvásárló lett, 1955-ben Edith Piafot élőben hallgatta Párizsban.

A sport mellett a politikai újságírásba is beletanult: 1974 és 78 között az MTI bonni tudósítója volt, majd hazatérve 1981-től 1992-ig a Sport Főosztályt vezette a Magyar Rádióban. Társadalmi megbízatásokat is vállalt szeretett sportágában: 1979 és 1986 között a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság, s – 1982 és 94 között – a világszövetség, a FIFA végrehajtó bizottságának a tagja volt.

Lőj, lőj, lőj, lőj Dömötör:

Nem városi legenda, hogy többen lehalkították a tévét, hogy Szepesi rádiós hangját hallják egy-egy mérkőzés alatt.

Gyakran szerepelt a televízióban is, tévéjátékokban, valamint különböző szórakoztató műsorokban volt szereplő, sokszor együtt jelent meg Vitray Tamással, aki a DigiSport legutóbbi Kibicek című műsorában a magyar sportújságírás és rádiózás minden kétséget kizáróan legnagyobb egyéniségének nevezte Szepesit.

Szepesi György elismerései, tisztségei
SZOT-díj (1969), első magyar sportújságíróként a Gerevich-díj, 1981-1992-ig a Sport Főosztály vezetője, 1978-86-ig az MLSZ elnöke, 1982-94-ig a FIFA vb-tagja, 1995-ben megkapta a NOB Olimpiai Érdemrend ezüst fokozatát.
1995-től a XIII. kerület díszpolgára, 2004-ben Prima Primissima díjas, 2005-től Budapest díszpolgára, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (polgári tagozat) birtokosa, 2011-ben a Fair Play Életmű-díj díjazottja.

A Magyar Rádió nevében Jónás István vezérigazgató és Novotny Zoltán köszöntötte a héten a 90 éves legendát. Utóbbi kiemelte, mekkora alázattal szolgálta Szepesi a labdarúgást és a rádiót.

“Aligha van olyan ember, aki nála nagyobb szenvedéllyel szerette mindkettőt. Műsorait szerényen és öntudatosan készítette el, megérezte, tudta, mit szeretne hallani a hallgató, miből lehet siker. Elindítója volt a körkapcsolásos közvetítéseknek, a kívánságműsoroknak, előnyben részesítette és kezdeményezte az élő adásokat. Otthonosan mozgott a közéleti műsorokban, a filmgyárban, a televízióban is, sportirodalmi tevékenysége jelentős” – mondta Novotny Zoltán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik