Sport

2015-re robbantana a női kosárlabda-válogatott

Stefan Svitek, a női kosárlabda-válogatott új szövetségi kapitánya szerint a hazai Európa-bajnokságra ütőképes lehet a csapat. Új stáb a szövetségben.

„Nagyon örülök, hogy olyan szakember került a válogatott élére, aki beszél magyarul” – mondta Nagy-Bujdosó Nóra, a Győr és a magyar válogatott bedobója a vasárnapi kosárlabda All Star gálát megelőző sajtótájékoztatón, a budapesti Körcsarnokban.

Való igaz, a Kassa vezetőedzője, Stefan Svitek kinevezésének sokan örültek, hiszen annak ellenére, hogy a szövetség külföldi trénerben gondolkodott, nem hátrány, ha a kapitány érti a lányok nyelvét.

Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke új korszakról beszélt, összefogásról. Ennek apró jele, ahogyan Horváth Frigyes főtitkár ideje alatt 2001-ig, úgy idén újra összehívták a kosárlabda nagy egyéniségeit, hogy egy évben legalább egyszer beszélgessenek, vitassák meg szeretett sportáguk napi ügyeit. Ennek keretében kapott vasárnap Cziffra Mihály, a játékvezetői bizottság egykori elnöke, a Budapesti Kosárlabda Szövetség elnöke és Horváth Elemér, a sportág hazai élő almanachja Életmű-díjat.

Ami a női válogatottat illeti: „azért lett Stefan Svitek a női kapitány, mert a pályázatunk kihirdetése után ő mutatott a legtöbbet. Benne látjuk a garanciát, hogy a csapat kijut a 2013-as Európa-bajnokságra, és a 2015-ös, hazai rendezésű Eb-n igazán ütőképes lehet” – mondta Szalay Ferenc.

A női válogatott június 15. és július 14. között nyolc Eb-selejtezőt játszik, heti két meccs lesz a menü. A szövetség elképzelései szerint a mérkőzéseket Miskolcon és Sopronban rendezik majd, tervben van ezt megelőzően egy miskolci négyes torna megszervezése – mondta Németh Balázs a válogatott menedzsere (ő Sopronban dolgozott korábban ugyanilyen pozícióban).

„Sok munka vár ránk, május 9-én kezdjük egy kéthetes edzőtáborral. Minél erősebb csapatokkal szeretnénk játszani a felkészülés alatt” – így Svitek, aki a felkészülés alatt folyamatosa Magyarországon tartózkodik majd.

„Sosem volt probléma az, hogy a válogatottban ne lenne motiváció és megfelelő hozzáállás. Mindannyian, akik ott leszünk május 9-én, azért dolgozunk majd, hogy kijussunk az Eb-re” – mondta Fegyverneky Zsófia, a Sopron játékosa.

A szövetség egyébként azt szeretné, ha a budapesti kosárlabda is újra régi fényében tündökölne, de legalábbis újra elinduljon valami. Ennek szellemében komoly munka folyik a Honvéd férfi csapatában, hogy a csapat az NB I.-be jusson.

A sportág hazai bázisává pedig a TAO-pénzek felhasználásval a Körcsarnokot szeretnék megtenni.
A sajtótájékoztatón a férfi válogatott kapitánya, Rátgéber László is bemutatkozott, azt, hogy mit mondott, ide kattintva elolvashatod.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik