Sport

Overdose kényszerpihenőn

Pár hetes pihentetéssel orvosolhatónak tűnik Overdose-nak, a magyar versenylónak három hete elszenvedett ínsérülése.

A pannoniaoverdose.hu csütörtöki beszámolója szerint Mikóczy Zoltán, a ló társtulajdonosa Szmodits Zsolt állatorvossal nemrég érkezett haza Dubajból, és sikerült megállapítani, hogy Overdose-nak nincs ínszakadása, ami egyébként a versenykarrierje végét jelentette volna.

“A hétvégén újra kirepül hozzá az állatorvosa és angol patkolókovácsa. Egyrészt időszerű a patkócsere, másrészt az első patáinak a sarkait egy-két milliméterrel megemelik, így az ín feszességén egy kicsit lazítani lehet. Remélhetőleg ez elősegíti, hogy mihamarabb startra kész állapotba kerüljön. Mindent annak rendelünk alá, hogy rendbe jöjjön és még Dubajban is versenyezhessen” – mondta Mikóczy.

Az arab országbeli szezon egy 16 állomásból álló versenysorozat, amely január elején kezdődött és március 31-én, a dubaji Világkupával fejeződik be. Utóbbi a világ legmagasabb díjazású versenynapja, amelyen 27 millió dollárt osztanak fel a futamok győztesei és helyezettjei között. A Dubai World Cup Carnivalra annak 15 éves története során nemhogy Magyarországról, de Kelet-Európából sem jutott még el ló.

Overdose november 13-án Rómában győzött Group III-as versenyen. Előtte a Royal Ascoton versenyzett még júniusban, s kiváló futással negyedik helyen ért célba. A 2010 augusztusáig veretlen, sorozatban 14 futamot megnyerő ló 12 győzelem után savós patairha-gyulladást kapott 2009-ben, mellyel veszélybe került karrierje, ám 2010-ben vissza tudott térni, de augusztusban csak hetedik lett a baden-badeni Goldene Peitschén. Tavalyi hoppegarteni sikere után a Haydock Parkban és a Royal Ascoton azonban újfent bizonyította egyedülálló tehetségét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik