Sport

Elhunyt Ali legendás edzője

Iván Imre Krisztián
Iván Imre Krisztián

2012. 02. 02. 09:49

Szerdán 90 éves korában elhunyt Angelo Dundee legendás ökölvívóedző, Muhammad Ali korábbi trénere.

A sportág történetének egyik legjobb trénereként számon tartott Dundee 1960-tól 1981-es visszavonulásáig edzette Alit, s mindössze két mérkőzésen hiányzott a januárban 70. születésnapját ünnepelt nehézsúlyú extraklasszis öklöző ringsarkából.

“Minden úgy történt, ahogy ő akarta, úgy halt meg, hogy előtte mindent megtett, amit szeretett volna” – nyilatkozta Dundee fia hozzátéve, hogy apja még mindenképpen ott akart lenni Ali születésnapján, s nagyon boldog volt, hogy személyesen köszönthette fel egykori tanítványát.

A szakember hat évtizedes pályafutása idején nem Ali volt az egyetlen nagy név, akit edzett, összesen ugyanis 15 világbajnok öklözővel – többek között Sugar Ray Leonarddal és George Foremannel – dolgozott együtt.

Dundee, aki 1994 óta tagja a sportági Hírességek Csarnokának, a floridai Tampában hunyt el.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Budapest, 2017. február 7.
Andy Vajna, a magyar filmipar megújításáért felelős kormánybiztos a Miért jönnek a hollywoodi sztárok és produkciók Magyarországra? című háttérbeszélgetés után Budapesten, a Magyar Nemzeti Filmalap székházában 2017. február 7-én.
MTI Fotó: Balogh Zoltán

Meghalt Andy Vajna

Budapest, 2011. február 4.
Andrew G. Vajna filmproducer, a filmipar reformjáért felelõs, 2011 januárjában kinevezett kormánybiztos interjút ad dolgozószobájában a Magyar Távirati Irodának.
MTI Fotó: Kollányi Péter
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.