Sport

Díjazták a magyar sprintertehetséget

Az atlétáknál a hölgyek között Nguyen Anasztázia vehette át a 2011-ben legjobb eredményt elérő sportolónak járó elismerést.

Jelentős elismerésben részesült Nguyen Anasztázia: a legnagyobb magyar sprinterreménység a Héraklész-gálán a 2011-es eredmények alapján megkapta a legjobb atlétanőnek járó elismerést, méghozzá a junior Európa-bajnokságon 100 méteres síkfutásban, illetve a 4×100 méteres vágtaváltóban elért hatodik helyéért. Anasztázia Gyulai Mártontól, a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkárától vehette át a jutalmat a díjátadó gálán.

„Nem számítottam az elismerésre, ezért is örülök neki még a szokásosnál is jobban – mondta Nguyen Anasztázia. – Az ilyen díjak azok, amelyek még több motivációt adnak a folytatáshoz, hogy elviseljem az edzések kínjait, mert így még inkább tudom, hogy megéri szenvedni. Azon leszek, hogy 2012-ben is bebizonyítsam, megérdemelten kaptam meg az elismerést.”

Legközelebb január 31-én bizonyíthatja ezt be, akkor ugyanis a bécsi nemzetközi versenyen áll rajthoz 60 méteres síkfutásban. „Teremben kétszázon túl sok a kanyar, és az nem tesz jót a térdemnek. Bent nem is nagyon szoktam kétszázat futni, hatvanat annál inkább. Remélem, most is összejön egy jó idő” – mondta elutazása előtt a magyar bajnoknő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik