Sport

Belevág a Fed Kupába a magyar válogatott

A görögök ellen kezd szerdán a magyar női teniszválogatott a Fed Kupa euro-afrikai zónájának tornáján Izraelben.

Barátosi Levente Fed Kupa-kapitány kedden elmondta, hogy a görög alakulat legjobbja, a világranglistán 81. Eleni Daniilidu (korábban 14. is volt) nem játszik, így nőtt az együttes esélye a sikerre. A szakvezető hozzátette: Jani Réka-Luca kezd, majd Babos Tímea következik, a páros összeállítását pedig a két egyes kimenetelétől függően dönti el.

A magyar csapatnak tagja még Marosi Katalin és Bulgakova Vaszilissza. Arn Gréta nem tudott megegyezni a feltételekről a szövetséggel, ezért nem vállalta a játékot a magyar válogatottban. A két következő csoportmérkőzésen a svédekkel, illetve a bosnyákokkal találkoznak a magyarok.


“A cél a csoport második helyének megszerzése”
– mondta Barátosi.

A Fed Kupa euro-afrikai zóna I. csoportjának 15 válogatottját három négyes és egy hármas csoportba sorolták, és a csoportgyőztesek kieséses rendszerben mérkőznek a feljutásért. A két továbblépő gárda a Világcsoport rájátszásában folytathatja a küzdelmet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik