Sport

A Dunaújváros egy győzelemre a finálétól

A Dab.Docler másodszor is legyőzte a román Brasovot a jégkorong MOL Liga elődöntőjében.

A párharc második, hétfői mérkőzése meglehetősen szoros küzdelmet hozott, a Dunaújváros ugyan a 8. percben már megszerezte a vezetést hazai pályán, de a vendégek szinte pillanatokon belül fordítottak, és az első harmad után vezettek is.

Az egyenlítés a harmadik harmad elején jött össze a Dab.Docler együttesének (4-4), majd Somogyi góljával a győzelmet is sikerült megszereznie a hazaiaknak.

Mindez azt jelenti, hogy második elődöntős győzelme után a Csíkszeredához hasonlóan a Dunaújvárost is csak egy siker választja el a fináléba kerüléstől a magyar-román jégkorongbajnokságban. A párharc következő találkozóját csütörtökön rendezik Brassóban.

Eredmény – MOL Liga, elődöntő, 2. mérkőzés
Dab.Docler-Brasov (román) 5-4 (1-2, 2-2, 2-0)
Gólszerzők: Pavuk (8.), Gröschl (30.), Kiss (39.), Azari (43.), Somogyi (52.), illetve Antal (9.), Barinka (10.), Varga (24.), Rajcak (38.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik