Sport

Djokovic célja a Golden Slam

Novak Djokovicnak esélye nyílhat nemcsak arra, hogy megcsinálja a klasszikus Grand Slam-et, de hozzátehet egy olimpiai aranyat is.

Egyik tett sem lenne példa nélküli, de mindkettő a tenisztörténelem legnagyobbjai közé emelheti a szerb világelsőt.

Novak Djokovic persze már így is legenda, hiszen a lehengerlő 2011-es év után az első idei nagy versenyt, az Australian Opent 5 óra 53 perces döntőbeli harcot követően nyerte meg Rafael Nadal ellen.

A leghosszabb Grand Slam-finálé győztesének idén még több célja is van, szám szerint négy.

Djokovic meg akarja csinálni a klasszikus Grand Slam-et, azaz egy naptári évben megynerni mind a négy nagy tornát.

Az AusOpen már megvan, a következő viszont még sosem sikerült, a Roland Garrosról van szó, a párizsi salak eddig nem hozott sok jót a világelsőnek.

“Nagyon szeretném megnyerni a Roland Garrost. Eddig még döntőbe sem jutottam Párizsban, de most úgy érzem, meg tudom nyerni” – nyilatkozta Djokovic.

A szerb játékos a Roland Garros, a wimbledoni torna és a US Open mellett még egy nagy célt kitűzött magának: a londoni olimpiát.

Ha a naptári Grand Slam sikerülne neki, akkor olyan legenda nyomába léphetne, mint az annak a stadionnak a névadója, ahol vasárnap hat órát küzdött Nadallal.

Rod Laver ezidáig az egyetlen férfi, aki az open-érában megcsinálta a klasszikus Grand Slam-et, 1969-ben mind a négy nagy versenyt megnyerte.

Ha Djokovicnak sikerülne ez a bravúr és még a londoni olimpiát is meg tudná nyerni, akkor egy német hölgy, bizonyos Steffi Graf egyedülálló teljesítményét ismételné meg, Agassiné 1988-ban a négy GS-verseny mellett diadalmaskodott a szöuli olimpián is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik