Sport

Kilencedikek lettek a férfi párbajtőrözők

Egy vereséggel a kilencedik helyen végzett vasárnap a magyar férfi párbajtőr-válogatott Olaszországban, a férfi tőrcsapat 16. lett Párizsban, Világkupa-versenyen.

A párbajtőrözők a viadal honlapja szerint a 16 között kikaptak az ukránoktól, majd legyőzték a venezuelaiakat, a norvégokat, végül pedig a hozzájuk hasonlóan meglepetésre alsó ágra került franciákat. Utóbbi két együttes vívta a tavalyi világbajnokság döntőjét, akkor a franciák nyertek. Az olaszországi versenyen 27 csapat indult.

A tőrözők már a 32-es táblán pástra léptek a francia fővárosban, nyertek a brazilok ellen, aztán a papírformának megfelelően kikaptak az olaszoktól, így a 9-16. helyért folytatták szereplésüket. Előbb vereséget szenvedtek a lengyelektől, majd a verseny honlapja alapján többet már nem vívtak. Párizsban húsz csapat szerepelt.

Az idei olimpián férfi párbajtőrben nem lesz csapatverseny, így ebben a szakágban az egyéni kvótaszerzés kerül előtérbe, akárcsak férfi tőrben, amelyben ugyan rendeznek csapatviadalt a nyári játékokon, de a magyar válogatottnak nincs esélye a londoni részvételi jog kiharcolására.

Címkék: víváspárbajtőr

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.