Sport

Nincs veszélyben a kézilabdás látása

Valószínűleg nem sérül a látása a szerb Zarko Sesumnak, akit a horvátok elleni, pénteki férfi kézilabda Eb-elődöntőben eltaláltak a lelátóról.

A sportske.net című internetes oldal szombaton reggel arról számolt be, hogy megsérült Sesum jobb szemének szivárványhártyája.

A Blic a szerb csapat orvosát, Milan Babicot idézte, aki még az összecsapás után közölte, hogy Sesumot a belgrádi katonai kórházba szállították, majd a csapat szövetségi kapitányát, Veselin Vukovicot, aki annak a reményének adott hangot, hogy szemcseppekkel helyrehozzák a sérült szemet, és a játékos akár már vasárnap ismét a csapattal lehet.

Az első beszámolók eltértek abban a tekintetben, hogy mivel találták el Sesumot a mérkőzés első félidejében. Volt szó darts-nyílról, kis üvegről, illetve öngyújtóról, szombatra azonban a legvalószínűbbként az utóbbit jelölték meg a források.
A tárgyat elhajító szurkoló a tudósítások szerint a horvát csapat szövetségi kapitányát, Slavko Goluzát, illetve egyik játékosát, Ivano Balicot akarta eltalálni, de nem jól célzott.

Sesum korábban megfordult a veszprémi csapatban is, s egyik szenvedő alanya volt a bakonyi megyeszékhelyen 2009. február 8-án történt, kézilabdázókat ért támadásnak, melyben életét vesztette Marian Cozma. A román játékos segítségére két csapattársa, a horvát Ivan Pesic, illetve Sesum sietett, mindketten súlyos sérüléseket szenvedtek. Sesumot súlyos fej- és szemsérülései miatt műtötték meg, veszélybe került a látása, de rendbejött.

A pénteki, belgrádi mérkőzést a szerbek nyerték 26-22-re, ezzel bejutottak a vasárnapi döntőbe, ahol a spanyolokat 25-24-re felülmúló dánokkal mérkőznek meg.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik