Sport

Most Kálmán volt a nyerőember

Kosárlabdában az Albacomp Fehérvár és a Falco KC párharca már több mint egy évtizede tart, szombaton, pedig újabb állomáshoz érkezett. A szombathelyiek idén másodszor is elkapták a kék-fehéreket.

A Falco KC tartozott azon kevés csapatok közé – plusz a Sopron a múlt héten – amely vereséggel búcsúztatta idén a parkettől a fehérvári gárdát. Így aztán fokozottan is érvényes volt a meccsre a rangadó titulus, ez azonban még hatványozottabb, ha a tabellára nézünk, hiszen a vendégek a második, míg az Alba a harmadik helyet foglalta el a forduló előtt. Mindenesetre parázs, jó hangulatú meccsre volt kilátás, és Dzunics Braniszlav sem felejtette el, hogy csapata pontosan három hónappal ezelőtt Djordje Pantelics utolsó utáni pillanatban beszórt triplája okozta a gárda vereségét (82-84). „Van miért törleszteni valónk a Falcónak, legutóbb tőlük szenvedtük el az első vereségünket. Az egyértelmű védekezésbeli hibánkat nem szabad megismételni.” – hangsúlyozta a meccs előtt. A Falco azonban láthatóan nyerni érkezett Fehérvárra, és ezt az első perctől kezdve tudtára adta ellenfelének. Az összecsapás első felét kivéve végig vezettek, és Kálmán László, valamint Simon Balázs csatájában ezúttal a veterán vendég irányító volt a nyerő, az ő győztes kosarával dőlt el a találkozó, és ezzel megfosztotta hazai veretlenségétől az Albát.
Jegyzőkönyv:

Albacomp Fehérvár–FALCO-SZOVA KC Szombathely 71–73 (25–25, 11–19, 18–14, 17–15)
Székesfehérvár, 2200 néző.
Vezette: Cziffra, Kapitány, Király

Albacomp: Simon B. 11, El-Amin 8/6, Hollis 25/9, Hendlein, Chism 13
Csere: Supola 2, Keller Á. 12, Juhos, Madár, Bódi
Vezetőedző: Dzunics Braniszlav

Falco: Kálmán 12, Timberlake 12, Jancsikin 4, Szabó Zs. 10/6, Pantelics 19/3. Csere: Will, Simon L. 4/3, Harazin 12, Szanati
Vezetőedző: Bencze Tamás

Az eredmény alakulása: 4. p.: 7–8. 7. p.: 19–12. 9. p.: 21–21. 12. p.: 27–30. 17. p.: 31–40. 20. p.: 33–44. 23. p.: 42–46. 27. p.: 42–53. 30. p.: 54–56. 34. p.: 60–60. 39. p.: 62–71. 40. p.: 69–71

Edzőszemmel:
–   Megérdemelten nyert ellenfelünk. Az első két negyedben pontatlanul támadtunk, nem tudtuk megszervezni a védekezésünket, amit a Falco kihasznált. A második félidőben feljöttünk, de a végén egy támadás döntött a javukra. – Dzunics Braniszlav az Albacomp vezetőedzője
–    Nagyrészt megcsináltuk, amit elterveztünk, jól felépítettük a meccset az utolsó másfél percet kivéve. Szerencsésebbek voltunk, de sokat tettünk érte a találkozó alatt. Kálmán Lacika ilyen, most is bizonyította, hogy tud meccset nyerni.  – Bencze Tamás a Falco vezetőedzője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik