Sport

Bronzérmes az Eb-n a magyar gyorskoris

Keszler Andrea bronzérmet nyert 500 méteren a rövidpályás gyorskorcsolyázók csehországi Európa-bajnokságán. Döntős a női váltó.

A pályafutása első Eb-érmét megszerző magyar versenyző kiegyensúlyozott teljesítménnyel került a döntőbe, ahol negyedikként ért célba, miután az utolsó körben Jorien Ter Mors kilökte. A versenybírók a szabálytalanság miatt kizárták a hollandot, ezzel a bronzérem Keszleré lett.

Az 500-as távon az összetettben címvédő olasz Arianna Fontana diadalmaskodott, honfitársa, Martina Valcepina lett a második. A tavalyi kontinenstornán ezen a távon bronzérmes Heidum Bernadett az elődöntőig jutott, Lajtos Szandra pedig a negyeddöntőben esett ki.

A férfiaknál a pályafutása első felnőtt Eb-jén szereplő Liu Shaolin Sándor remek versenyzéssel az elődöntőig jutott, ott azonban futamában harmadik lett, így egy hellyel lecsúszott a fináléba kerülésről. Béres Bence a selejtező második fordulójában búcsúzott.

A Keszler, Heidum, Lajtos, Tóth Patrícia összetételű női váltó elődöntős futamát megnyerve bejutott a vasárnapi fináléba, ahol az olasz, a német és a holland staféta lesz az ellenfele.

A nőknél egyéni összetettben Keszler a 4., Heidum a 11., Lajtos pedig a 14. helyről várja a vasárnapi folytatást, a férfiaknál Béres a 17., Liu a 20. a pénteki 1500-as és a szombati 500-as verseny után.

Az Eb-n vasárnap az egyéni indulók 1000 méteren csapnak össze, majd a férfiaknál és a nőknél is az összetettben az első nyolc helyen álló korcsolyázó lép jégre a 3000 méteres szuperdöntőkben az összetett kontinensbajnoki címért. A program a váltók döntőivel zárul.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.