Sport

Nadal megverte Federert, döntős Melbourne-ben

A spanyol klasszis szetthátrányból felállva verte meg Roger Federert az ausztrál nyílt teniszbajnokság első elődöntőjében.

Két klasszis klasszis mérkőzése volt Roger Federer és Rafael Nadal találkozója az ausztrál nyílt teniszbajnokság csütörtöki elődöntője, a Rod Laver Arénában.

A mérkőzés rangját emelte, hogy a helyszínen tekintett meg a mérkőzést a csarnok névadó legendája, Rod Laver. A két zseni először 2004-ben, Miamiban találkozott egymással, azóta 26 alkalommal játszottak egymás ellen, és a spanyol 17-9 arányban vezet az összesítésben, a Grand Slam-ek tekintetében pedig 7-2 arányban.

Roger Federer 25 meccs óta veretlen volt, legutóbb a US Open döntőjében kapott ki a szerb Novak Djokovictól. A két játékos ezúttal is elegáns, egyben erőtől duzzadó játékot mutatott. Az első játszmát remekül kezdte Federer, már 3-0-ra is vezetett, de Nadal felállt, és rövidítésre kényszerítette Federert.

A második szettben vitte előre a lendület Nadalt, a harmadik viszont szintén kiélezett volt. Csakúgy, mint a negyedik, de a spanyol örülhetett a végén. Rafael Nadal lehetetlen helyzetekből szerzett pontjaival (is), 3-1-es szettaránnyal legyőzte ellenfelét.

Hogy ki lesz az ellenfele a fődöntőben? Eldől a Murray-Djokovic mérkőzésen.

Eredmény – Australian Open, férfi egyes elődöntő
Rafael Nadal (spanyol, 2.) – Roger Federer (svájci) 6-7, 6-2, 7-6, 6-4

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik