Sport

Vízilabdanap lesz Debrecenben

A sportág népszerűsítése lesz a legfontosabb üzenete a szombati vízilabdanapnak Debrecenben. Gálaelőadás több korosztályban.

Érdemes lesz kilátogatni a debreceni uszodába, hiszen várhatóan jó hangulatban telik majd a gálanap. Délelőtt a DVSE és a Debreceni Egyetem közösen indított OB II-es alakulata, a DEAC-DVSE száll medencébe két alkalommal is, majd egy utánpótlás-bemutatómérkőzést követően Varga Tamásék a junior válogatottal csapnak össze!

Ezen a napon épp Debrecenben rendezik meg az OB II-es pontvadászat aktuális csoportkörét, melynek során a Gyöngyös, a Nyíregyháza, az Egri Vízmű, a Diósgyőr és a “C” csoportot magabiztosan és száz százalékosan vezető házigazda DEAC-DVSE néznek farkasszemet egymással.

Az OB II-es meccseket követően a Debreceni Vízilabda Sportgegyesület utánpótlása mutatkozik be a nagyközönségnek 16 óra 30 perctől, majd 18 órától a Debrecen-Fujitsu és a Dr. Horkai György edzette junior válogatott játszik egymással. Horkait, Montreal olimpiai bajnokát a magyar szövetség szeptember végén nevezte ki az utánpótlás válogatottak vezetőedzőjének, így a felnőtt nemzeti csapat “előszobájának” nevezhető junior csapatot is ő irányítja – melynek tagja a Debrecen tehetséges játékosa, Párkányi Ákos is.


“Horkai Gyurival régóta jó kapcsolatban vagyunk, elismerem, mint edzőt – de úgy érzem ez kölcsönös is. A junior válogatott január 27-én érkezik a városba, akkor játszunk két felkészülési meccset, másnap, 28-án pedig egy nyilvános, hivatalos mérkőzésen is összecsapunk velük. Megmondom őszintén, hogy van 1-2 kiszemeltem a fiatalok között, akiket nem titkolt szándékunk, hogy szeretnénk leigazolni. Ezért is bizonyul hasznosnak ez a két nap, hiszen ők testközelről láthatják a debreceni miliőt, mi pedig őket”
– nyilatkozta a vízilabdanap kapcsán Gyöngyösi András, a Debrecen vezetőedzője.

A mérkőzések megtekintése ingyenes, azonban a bejáratnál az egyesület elhelyez egy becsületkasszát, amelybe mindenki belátása szerint dobhat be pénzt. A vízilabdanap során befolyó összeget a Debreceni Vízilabda Sportegyesület a Magyar Hospice Alapítványnak ajánlja fel!!!

A program – 2012. január 28.
10 óra 30 perc: Egri Vízmű SC – Gyöngyösi Alligátorok Vízilabda Club
11 óra 40 perc: DEAC-DVSE – AQUA SE Nyíregyháza-Sóstó
12 óra 50 perc: Diósgyőri Várfürdő Sport Club – Egri Vízmű Sport Club
14 óra: Gyöngyösi Alligátorok Vízilabda Club – DEAC-DVSE
15 óra 10 perc: AQUA SE Nyíregyháza-Sóstó – Diósgyőri Várfürdő SC
16 óra 30 perc: Utánpótlás-bemutatómérkőzés
18 óra: Debrecen-Fujitsu felnőtt csapata – Magyar Junior válogatott

Ajánlott videó

Olvasói sztorik