Sport

Győzelemmel zárt a Sopron az Euroligában

Iván Imre Krisztián

2012. 01. 25. 19:57

A Sopron hazai pályán legyőzte az olasz Schiót szerdán a női kosárlabda Euroliga 12., számára utolsó fordulójában.

A B jelű – csak hétcsapatos – csoportban 3 győzelemmel és 8 vereséggel a hatodik helyen álló soproniak múlt héten meglepetésre 83-50-re kikaptak Polkowicében, ezzel eldőlt, hogy nem jutnak be a nyolcaddöntőbe.

Székely Norbert tanítványai novemberben csak kilenc ponttal kaptak ki Schióban, és a szerdai kezdés alapján fűtötte őket a visszavágás vágya, Zavecz vezetésével hozták is a nyitónegyedet. A folytatásban a házigazdák Kurasova révén még jobban rákapcsoltak, és mindössze 6 pontot engedélyeztek az ellenfélnek, így a félidőben már 32-20 volt az állás.

Fordulás után hét pontra felzárkózott az olasz együttes, ekkor a túloldalon Ford tarthatatlan volt, ám csakhamar ismét tíz pont fölé nőtt a hazai előny, és az utolsó játékrész már 52-38-ról indult. A hátralévő idő már kevesebb kosarat hozott, így a magyar bajnok szép győzelemmel fejezte be szereplését az Euroliga 2011/2012-es szezonjában.

A 2009-ben négyes döntőt vívott soproniak a jövő heti, utolsó körben szabadnaposak lesznek, így már biztosan 4/8-as győzelem/vereség mérleggel zárják a csoportkört.

Eredmény, B csoport, 12. forduló

Uniqa-Euroleasing Sopron – Schio (olasz) 69-54 (18-14, 14-6, 20-18, 17-16)
A magyar csapat legjobb dobói: Zavecz 17, Fegyverneky 15, Kurasova 14

Az A csoportban 3/9-es győzelem/vereség mutatóval hatodik Győr – amelyről már korábban eldőlt, hogy nem juthat tovább – az első negyedben még tartotta a lépést a 6/6-os mérlegével még a nyolcaddöntőre esélyes Prahával. A második negyedben azonban érvényesült a gyors indításokkal operáló hazaiak erőfölénye, ekkor 27 pontot szórtak, így a nagyszünetben 47-36 volt az állás.

Térfélcsere után az újonc Rába-partiak nem engedték tovább nőni a különbséget, igaz, nem is tudtak közelebb férkőzni a két csapat győri meccsét novemberben 75-71-re nyerő csehekhez, akik az utolsó szakasz előtt 61-46-ra vezettek. A hajrára már nem maradtak izgalmak.

Füzy Ákos 3/10-es mutatónál tartó együttese egy hét múlva az orosz Jekatyerinburgot fogadja az utolsó fordulóban.

Eredmény, A csoport, 13. forduló
Praha (cseh)-UNI Seat Győr 74-63 (20-20, 27-16, 14-10, 13-17)
A magyar csapat legjobb dobói: Hollingsworth 19, Sujanova 10, Vincze 10
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Le·nyfalu, 2009. november 14.
Egy civil gÈpkocsiba rejtett traffipax Le·nyfalun. Az idÈn ·prilis Ès j˙nius kˆzˆtt nagymÈrtÈkben nıtt a hal·los kˆz˙ti balesetek sz·ma, Pest megyÈben, ezÈrt szolg·latba ·llÌtottak egy "l·thatatlan traffipaxot", egy "rendıri jelleg nÈlk¸li civil szemÈlygÈpkocsit", amely mozg·s kˆzben is kÈpes rˆgzÌteni a szab·lysÈrtÈseket. V·con Ès Le·nyfalun pedig, sebessÈgmÈrı rendırt ·br·zolÛ b·bukat is "szolg·latba" helyeztek a megelızÈs vÈgett.
MTI FotÛ: Kov·cs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.