Sport

Fricirics 17 millió forintot nyert a PokerStars TCOOP-n

A magyar profi pókeres, Fridvalszki „Fricirics” Richárd a PokerStars Turbo Championship of Online Poker versenysorozatának 25 tornáján harmadik helyet szerzett.

A PokerStars januári turbó versenyekből álló világbajnokságának 25. tornáján egy magyar játékos, a Supernova Elit Fridvalszki „Fricirics” Richárd is bejutott a döntőbe. A hetedik helyen kezdő magyar játékos négy pozíciót javítva végzett a dobogó alsó fokán – írja a Poker.hu.

A 215 dollár nevezési díjú tornára 3 589 játékos jelentkezett, a turbó lebonyolításnak köszönhetően hamar elérkezett a mezőny utolsó kilenc játékosa a fináléhoz, melyen a magyar Fricirics is ott volt. A szoros zsetonállások miatt a hetedik pozíciója gyakorlatilag nem sokat számított, könnyedén tudott felfelé kapaszkodni, és a játéktudás is ő nála volt a kiélezett végjátékban.

A döntőben két játékost is kiejtett, amivel már az első helyért állt harcban, végül négy főnél mégis úgy döntöttek, hogy alkut kötnek egymással, hiszen hatalmas különbségek voltak már a kifizetési lépcsőben, és senki nem szeretett volna komolyabb kockázatot vállalni, amikor 10 ezer dollárok forogtak kockán.

Fricirics végül 72 587 dollárt kapott az alku során, kashmirpoker 63 683 dollárral, BenaBadBeat 75 605 dollárral, míg wcsquad3 75 653 dollárral lett gazdagabb. Ekkor azonban még nem ért véget a küzdelem, ugyanis a győztesnek félretettek további 10 ezer dollárt, amiért még folyhatott a csata.

Sajnos Fricirics ekkor két peches partiban elvesztette zsetonjait, A-J kombinációja maradt alul a későbbi győztes wcsquad3 K-Q-ja ellen. Magyar játékosunk így sem szégyenkezhet, élete legnagyobb online nyereményét szerezte meg, a közel 17 millió forint pedig nagyon jól hangzik, reméljük a jövőben is hasonlóan szép eredményekről számolhatunk be Fricirics nevének hallatán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik