Sport

Az olimpiáért küzdenek a taekwondósok

Az esztendő legfajsúlyosabb erőpróbája vár a taekwondósokra. Az oroszországi Kazanybana londoni olimpiai részvételért harcolnak.

A magyaroknak a tavalyi világkvalifikáción nem sikerült kvótához jutniuk, most péntektől vasárnapig az európai selejtező kínál még lehetőséget, melyen összesen 24-et osztanak ki. A kontinentális rostán mind a nyolc – négy férfi és négy női – súlycsoportban a legjobb három között kell végeznie annak, aki a brit fővárosban is szőnyegre akar lépni.

“Az indulók között négy versenyzőnk is van, de nagyon nehéz dolga lesz mindegyikőjüknek, hiszen minőségi mezőny áll rajthoz. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a biztos kvótához döntő kell. Az elődöntőbe jutás önmagában még nem elég.A londoni rajtjog kiérdemléséhez adott esetben a bronzcsatát is meg kell nyerni” – mondta a keddi elutazás előtt Patakfalvy Miklós, az olimpiai programban szereplő, koreai eredetű küzdősport hazai szövetségének elnöke.

A magyar szereplők: Ducz Barbara (-49 kg), Kotsis Edina (-57 kg), Székely Norbert (-58 kg), Tóth Balázs (+80 kg).
Ducz és Székely várhatóan pénteken, Kotsis szombaton, Tóth pedig vasárnap lép pástra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik