Sport

Még bármi előfordulhat Szerbiában

Férfi kéziseink kimondottan kedvező helyzetből várhatják a szerbiai Eb vasárnap kezdődő középdöntőjét, még az elődöntő is elérhetőnek tűnik.

A játékosok végig bíztak a továbbjutásban, de egészen a péntek délutáni spanyol-orosz mérkőzésig a kiesés is benne volt a pakliban. Azonban a sportág egyeduralkodójának számító franciák ellen olyan játékkal rukkolt elő Mocsai Lajos szövetségi kapitány együttese, ami világraszóló sikert ért.

A péntek esti 26-23-as győzelem mellett a vb-harmadik spanyolokkal szembeni 24-24-es döntetlent viszi magával a gárda, azaz a maximális négy pontból hármat. Ennél több csak a másik ágról érkező horvátoknak van, a spanyolok ugyancsak három ponttal vágnak neki a középdöntő újvidéki csoportjának.

A magyarok vasárnap az olimpiai ezüstérmes, a legutóbbi vb-n hatodik, a két évvel ezelőtti Eb-n pedig bronzérmes izlandiakkal, kedden a tavalyi vb-ről éppen a Mocsai-csapat miatt drámai körülmények között lemaradó, Eb-11. szlovénokkal, szerdán pedig az utóbbi két Eb-n ezüstérmes, olimpiai 7., vb-5. horvátokkal találkoznak az újvidéki Spens Arénában, várhatóan ismét több ezernyi magyar szimpatizáns előtt.

Ha az első két csoportmérkőzésüket megnyerjük, akkor a 6. helynél rosszabbul nem végezhetnek. Az izlandiak utolsó két tétmérkőzésüket megnyerték a magyarok ellen (a 2008-as Eb-n és a tavalyi vb-n), ugyanakkor a szlovénoknak van bőven törlesztenivalójuk.

A lebonyolítás furcsasága, hogy még nem lehet tudni, hogy rendeznek-e helyosztókat az 5., 7. vagy 9. helyért – immár Belgrádban. Ez a házigazda szerb válogatott szereplésétől és a még kérdéses olimpiai selejtezős pozíciók eldöntésétől függ. Az biztos, hogy a két elődöntő pénteken, a döntő és a bronzmeccs pedig vasárnap lesz a szerb fővárosban.

A világbajnokként olimpiai résztvevő francia válogatott nem visz magával pontot a középdöntőre, így szinte borítékolható, hogy az Eb-ről csak az aranyérmes szerez majd ötkarikás indulási jogot. Az ezüstérem akkor érne londoni szereplést, ha a franciák nyernék a tornát.

Pillanatnyilag a magyarok a vb-második dánokkal, az Afrika-bajnokságon ezüstérmes Algériával, valamint az Eb-n legjobban végző, ám még kvalifikációval nem rendelkező csapattal játszana a londoni kvótáért április 6. és 8. között Dániában. Ez a csoportbeosztás azonban még változhat.

Az Eb-ről a jövő évi vb-házigazda spanyol és a címvédő francia válogatott mellett a három legjobb egyenes ágon jut ki a világbajnokságra. A többiek selejtezőre kényszerülnek idén júniusban. A magyarok ebből a szempontból is jól állnak, mert ha mégsem lennének a legjobb háromban, akkor is előkelő helyen zárhatnak, és abban az esetben kedvező helyzetből várhatnák a január 29-i vb-selejtezős sorsolást.

Doboz címe:

Állás a középdöntő előtt:

I. csoport (Belgrád): 1. Németország 4 pont (53-47), 2. Szerbia 4 (46-40), 3. Lengyelország 2, 4. Macedónia 1 (49-50), 5. Svédország 1 (50-55), 6. Dánia 0
II. csoport (Újvidék): 1. Horvátország 4 pont, 2. Spanyolország 3 (53-50), 3. Magyarország 3 (50-47), 4. Szlovénia 2, 5. Izland 0 (61-65), 6. Franciaország 0 (49-55)

A II. csoport hozott eredményei:
Spanyolország-Franciaország 29-26
Horvátország-Izland 31-29
Horvátország-Szlovénia 31-29
Magyarország-Spanyolország 24-24
Szlovénia-Izland 34-32
Magyarország-Franciaország 26-23

A II. csoport középdöntős programja
1. forduló, vasárnap:
Magyarország-Izland 16:10 ó
Franciaország-Szlovénia 18:10 ó
Horvátország-Spanyolország 20:10 ó
2. forduló, kedd:
Spanyolország-Izland 16:10 ó
Horvátország-Franciaország 18:10 ó
Magyarország-Szlovénia 20:10 ó
3. forduló, szerda:
Franciaország-Izland 16:10 ó
Spanyolország-Szlovénia 18:10 ó
Magyarország-Horvátország 20:10 ó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik