Sport

Krónikus vállgyulladása van Jakab Jánosnak

A legmagasabban jegyzett magyar asztaliteniszező nem lehet ott a pályán a Syma-csarnokban zajló rangos versenyen.

A Düsseldorf magyar légiósa, Jakab János, aki az elmúlt időszakban nagy terhelésnek volt kitéve Németországban, pihen. Nem így tervezte, a budapesti ITTF World Tour-viadalon hazai közönség előtt akart játszani.

Kellemetlen sérüléséről is beszélt a Sport24-nek.

Miért is vagy itt a lelátó tövében, és nem az asztalok mellett?

És miért viselek couch kártyát a nyakamban? Azért, mert lesérültem, sajnos egy krónikus vállgyulladásom van, évek óta szenvedek vele, időről időre nagyon begyullad, olyankor ki kell hagynom. Kint, Düsseldorfban nagyon nagy volt a megerőltetés, mindenki sérült volt, és így minden meccsen én játszottam, még azokon a találkozókon is, amikor Timo Bollnak kellett volna. Muszáj kihagynom, a gyulladásnak vissza kell húzódnia.

Nem jókor…

Szomorú vagyok, mert szívesen játszottam volna hazai közönség előtt, készültem már lélekben erre a versenyre.

Milyennek találod a versenyt?

Nagyon jó a szervezés eddig, nagyon ideális, hogy a hoteltől pár méterre van a csarnok, dicsérik a szállást, magas színvonalú az étkezés. A csarnokban mindenki elégedett, a „beütőterem” is kiváló, ez gyakran gondot okoz a nagy versenyeken. Nehéz felkészülni, ha az nincs kialakítva megfelelően.

A német „kollégákkal” találkoztál már?

Igen, lepacsiztunk, megkérdeztük egymástól, hogy vagyunk, sok sikert kívántam nekik.


Mikor térhetsz vissza?

Egy ilyen gyulladás 4-5- napig húzódik vissza, utána kell elkezdeni a gyógytornát, az izomzatot kell felkészíteni arra, hogy egy jó struktúra, egy jó szerkezet alakuljon ki a vállban, ami meggátolja azt, hogy visszatérjen a fájdalom. Sokat gondolkodunk közösen, orvosi segítséget is kértem Halasi és Pavlik doktortól, hogy milyen eljárást találjunk ki a gyógyuláshoz. Düsseldorfban kaptam egy injekciót, amit ACP-nek hívnak. Az eljárás lényege, hogy a saját véremet vesszük le, azt centrifugálják, és különválasztják a trombocitákat, amit visszaszúrnak a gyulladt területre, ez pedig fokozza a regenerációt.

Kiképezted magad…

Sajnos az utóbbi években sokat kellett ezzel foglalkoznom. Ez később edzőként még jól jöhet.

Lesz idén egy nagy verseny, úgy hívják, olimpia. Még van esélyed kijutni, igaz?

Két módon juthatok ki Londonba, két selejtezőt rendeznek. A kontinensselejtezőt és a világolimpiai pótselejtezőt. Előbbiről 12 játékos juthat ki Londonba, a versenyeket áprilisban és májusban rendezik. Addigra kellene topformába kerülni. Nagyon sok meccset, nagyon jókkal kell játszani.

Ami a magyar csapat szereplését illeti, a főtábla első napján remek győzelmet aratott Lindner Ádám, Zwickl Dániel, Kosiba Dániel, valamint a hölgyeknél Póta Georgina és Lovas Petra – a részleteket ide kattintva olvashatod el.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.