Hihetetlenül fölényes Szolnok-siker

Nem várt, 36 pontos győzelmet aratott a Szolnoki Olaj az Okapi Alstar ellen az EuroChallenge sorozat középszakaszában.

Az Olaj egy héttel ezelőtt a francia Elan Chalon ellenében nagyarányú vereséget szenvedett, de csak az utolsó negyed gyenge játékának köszönhették a 85-64-es vereséget, azt a negyedet ugyanis 31-11-re vesztették el.

Most nem volt pardon a nemzetközi sorozat második csoportkörének második fordulójában. A magyar csapat eksztázisban játszott a belga Okapi Aalstar ellen.

Az Olaj már azzal nagy sikert ért el, hogy bejutott a legjobb 16 közé a sorozatban, de most még tovább gondolkodhat, ha a jövőben is így játszik. A Szolnok úgy nyert 36 ponttal, hogy Trepák és Gay sem játszhatott a mérkőzésen, miközben a vendégeknél hét (!) amerikai játékos (Copeland, Fox, Young, Kruger, Torbert, Holiday, Jackson) is szerepet kapott.

Az első negyed után (28-28) még senki sem gondolta volna, hogy a magyar együttes 4 és fél perccel a vége előtt eléri a 100 pontot. Az Olaj 60,8 százalékos (!) pontossággal dobott a meccsen, a vendégek 44 százalékkal.

A legeredményesebb játékos a 8 triplát elsüllyesztő Horváth Ákos volt 29 pontjával, 28 pontos lett Trotter, de Mills sem szégyenkezhet a maga 16 pontjával, 8 lepattanójával és 7 asszisztjával.

A Szolnok mind a négy negyedben 28 pontot szerzett a mérkőzésen!

Eredmény – férfi kosárlabda EuroChallenge
Szolnoki Olaj KK – Generali Okapi Aalstar 112-76 (28-28, 28-16, 28-20, 28-12)
Szolnoki Olaj KK: Trotter 28/6, Mills 16/3, Horváth 29/21, Nikolov 13/3, Báder 8. Csere: Fodor 9/6, Grebenár 4, Soós 5/3
Az Okapi legeredményesebb játékosai: Kruher 21, Fox 14
A Magyar Kupa első mérkőzésén:
Paks – Szeged 94–61 (25-17, 23-20, 23-13, 23-11)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.