Sport

Egy pálya az extrém egészségért

Újabb sikersztorinak lehettek tanúi a fehérváriak. Tavaly nyáron nyitott a Ketrecfoci Aréna a Videoton Oktatási Központban, mára pedig egyre jobban ismerik, s egyre felkapottabb.

Bizonyára sokan emlékeznek arra, amikor sráckorukban egy az egy ellen kiszorítóst játszottak. A labda folyamatosan játékban volt, ez, pedig eléggé igénybe vette a figyelmet, és az ügyességet. Lehet azonban még ezt is fokozni, bizonyíték erre a Székesfehérváron fél éve átadott Ketrecfoci Aréna, ahol mostanság vérre menő csatákat játszanak, a játékosok szerint hatalmas sikere van az új őrületnek. Nem véletlen, hogy az „extrém egészségért” szlogen alatt hirdetik megálmodói.
Kétségtelen, hogy a ketrecfoci már-már a XXI. század gyorsaságához alkalmazkodott, egy pillanatig sincs megállás a kétszer nyolc perces játékidőben. Az ötletgazda Nagy Zoltán már évek óta fontolgatta magában, hogy lehetne megépíteni, valamint működtetni az arénát. Erre kiváló helyszínnek bizonyult a VOK büféje előtti szabadon álló terület, ahová végül is két pálya került egymás mellé. „Négy éve egy sportszergyártó cég reklámjában láttam hasonlót, itt 12,5×7 méter alapterületű pályákat hoztunk létre, parketta a borítása, míg a kapuk mérete, pedig 120×150-es.” – tudtuk meg. Lehetne ugyan a borítás műfüves is, ám a játék gyorsaságához jobban illik a parketta. Nagyon dinamikus játékra alkalmas, ez főleg a három a három elleni játékban érvényesül, bár négyen is nyugodtan birtokba vehetik, mivel akkor is szinte biztosan búcsút mondhatnak a játékosok felesleges kilóiknak. Jó állóképesség kell hozzá, fárasztó, ezért nemcsak az amatőrök, hanem, ahogy Nagy Zoltán elmondta a versenyszerűen sportoló kézilabdázók, valamint a jégkorongozók is kipróbálták már, és kiegészítő sportágként alkalmazzák. Nem utolsó sorban cégeknek is ajánlott, kiváló alkalom arra, hogy „fizikai tréningen” vegyenek részt a dolgozóik. „Az érdeklődés folyamatosan nő a gyerekek és a felnőttek, valamint a profik, és az amatőrök körében is. Egyre szélesebb az amatőrök tábora, de a fiúgyerekek születésnapi partiját is itt rendezik, nem a lakásban.” – tette hozzá az ötletgazda. Újév előtt, pedig a Fehérvári Futballfesztivál alkalmával vizsgázott sikerrel a pálya, amelyen óradíjat állapítottak meg. 4800 Ft-ért lehet bérelni, ha a három a három elleni játékot nézzük, akkor ez fejenként 800 Ft-ra jön ki egy alkalom. Tegyük a szívünkre a kezünket, az egészségünk nem ér meg ennyit?     

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik