Sport

A NOB a dopping és az illegális fogadások ellen

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke szerint a dopping mellett az illegális fogadásokra és a bundázásra is kiemelten figyelnek a londoni olimpián.

Jacques Rogge, a NOB elnöke első 2012-es interjúját a CNN-nek adta, a fő téma természetesen a londoni olimpia, illetve annak kihívásai voltak.

A belga sportvezető bízik benne, hogy az illegális fogadások és az ezzel együtt fenyegető megvesztegetések nem érintik majd a 2012-es ötkarikás játékokat.

Rogge a doppingot és az illegális fogadásokat is súlyos veszélynek tartja. Az utóbbiak kiszűrésére számos óvintézkedés történt.

“Már Pekingben és Vancouverben is figyeltettük a fogadási mintákat a nagyobb oldalakon, és a kormányokkal is együttműködünk a csalások megelőzése érdekében” – mondta Rogge.

A doppingellenes harcról szólva Rogge hangsúlyozta, hogy az olimpián kiemelten kezelik az ügyet, de az angol törvényeket és az emberi jogokat betartják.

A brit média tudni véli, hogy a doppingellenőröket alapos felkészítésnek vetik alá, és a biztonsági személyzet is kiemelt figyelmet fordít majd a gyanús viselkedésre vagy furcsa anyagokra.

“Ha megalapozott a gyanúnk, hogy doppingszert találnánk valakinél, akkor az információinkat átadjuk a helyi hatóságoknak, mert csak nekik van joguk lakásokban szobákban gyanús csomagokat keresni”.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik