Sport

Megegyezés a kosaras kapitányokkal

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége megállapodott a két új szövetségi kapitánnyal, Rátgéber Lászlóval és Stafen Svitekkel.

„Megegyeztünk Rátgéber Lászlóval, minden adva van, hogy aláírjuk a szerződést, amely 2015-ig szól, és évente hosszabbítják meg a felek – tájékoztatott Sterbenz Tamás, az MKOSZ főtitkára. Stefan Svitekkel szombaton tárgyaltunk, ott is létrejött a megállapodás, már csak néhány apró adminisztrációs részlet van hátra.”

A szlovák szakemberrel szintén 2015-ig szóló, évente megújuló szerződést köt az MKOSZ.

A két szakvezető pályázatát tíz napja fogadta el az MKOSZ elnöksége, amely a 2009 szeptemberéig női szakvezetőként tevékenykedő Rátgéber mellett hét igen szavazattal és egy tartózkodással döntött, míg a 204 centis, volt (cseh)szlovák válogatott Sviteknek nyolc igennel szavazott bizalmat.

A két kapitány február 5-én, a budapesti Körcsarnokban sorra kerülő All Star-gálán mutatkozik be, amelyen a férfi csapat az idegenlégiósokkal találkozik, a női együttes pedig a kosárlabda úgynevezett B33-as (három a három ellen) verziójából tart bemutatót.

A szakvezetői posztot legutóbb a férfiaknál – szakmai igazgatóként – Mészáros Lajos, a nőknél Székely Norbert töltötte be, de mindketten távoztak tisztségükből a tavaly nyári Eb-pótselejtezők után, amelyekről nem jutott tovább egyik válogatott sem.

Kapitányi múltak

Rátgéber László 1993 és 2008 között kilenc bajnoki címet, illetve kupaaranyat, két Euroliga-bronzérmet gyűjtött a pécsi női csapattal, 2009-ben Euroligát nyert a Szpartak Moszkvával – és az év edzője lett Európában –, később a török Fenerbahcéval lett bajnok. A női válogatottat 1997 és 2004 között, illetve 2008–2009-ben irányította.

Az ugyancsak 45 éves Stefan Svitek jelenleg az Euroligában is szereplő szlovák Kosice vezetőedzője, és várhatóan kapitányi kinevezése után is megtartja posztját klubjánál. Játékosként sokat légióskodott Németországban, majd pályafutása vége felé rövid ideig Salgótarjánban is megfordult.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik