Sport

Fiúk, ez férfimunka volt!

Káldor András

2012. 01. 16. 12:29

A SAPA Fehérvár AV 19 vasárnap este az osztrák jégkorong liga (EBEL) 42. fordulójában az Acroni Jesenice legyőzésével kiharcolta a rájátszásba jutást a hátralevő két mérkőzés naptól függetlenül.

A fehérvári együttes tagjai természetesen boldogan fogadták a gratulációkat, de már a folytatáson gondolkoznak.
–    Mindegy, hogy ki szerezte a gólt, gólokat, az a lényeg, hogy behúztuk ezt a meccset. Nem szerettünk volna a folytatásban izgulni, a jégkorongban nem nagyon szoktak döntetlenre játszani, mi is a győzelmet akartuk, a döntetlen ugyan elég lett volna, de erre nem is gondoltunk, mert ez a csodálatos közönség megérdemli, hogy kiszolgáljuk! – Kovács Csaba a SAPA Fehérvár AV 19 szélsője.
–    Nagyon örülünk, talán a legmerészebb álmainkban mertünk arra gondolni, hogy már az alapszakasz végén biztosan ott leszünk a rájátszásban, annak ellenére, hogy több sérülés is nehezítette a dolgunkat. Sok múlott a védekezésen, a múltkori meccs tanulsága mindenféleképp azt vetítette elő, hogy most a védekezés lesz a fontos. Úgy voltunk vele, ha kevés gólt kapunk, akkor biztosan győzni fogunk. Lehet, hogy a közönség számára ez a mérkőzés nem volt olyan látványos, mint a Ljubljana elleni gólzáporos találkozó, de gondolom, ezt most mindenki megbocsájtja nekünk. – Horváth András a SAPA Fehérvár AV 19 hátvédje.  
–    Nagyon jól ment a játék, és ugyanezt a teljesítményt szeretnénk megismételni a play-offban is. Sok mérkőzésünk ment el a harmadik harmadban, de most megfelelően koncentráltunk erre. Boldog vagyok! – Sikorcin Ladislav a SAPA Fehérvár AV 19 centere.
–    Már az első perctől kezdve éreztem, hogy jobban megy a játék, mint az előző meccsen. Jól kijött a lépés, betartottuk a taktikát, jól védekeztünk, és meg is lett ennek a gyümölcse. Örülök a sikernek, hiszen az volt a célunk, hogy bejussunk a legjobb hat csapat közé. Nagyon fontos az, hogy már nem kell számolgatnunk, mivel megvannak azok a pontok, amelyek kellően elégnek bizonyultak ahhoz, hogy play-offos helyen legyünk, és nem kell azon gondolkoznunk kedden Bécsben, hogy pontot, vagy pontokat kell gyűjtenünk. Most már nyugodtan tudunk összpontosítani a középszakaszra. Fantasztikus, nem is hiszem, hogy volt ennyi ember itt Fehérváron, tömve voltak a lelátók, mindenhol álltak, megteltek a palánk melletti részek is, ilyen ragyogó közönség mellett csak jól lehet játszani! – Sofron István a SAPA Fehérvár AV 19 szélsője.
A SAPA Fehérvár AV 19 legközelebb a Vienna Capitals otthonában lép jégre, kedden 19.15-kor.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.