Sport

A Packers sem védi meg a címét

2005 óta nem tud meccset nyerni a rájátszásban az NFL címvédője. A Green Bay Packersszel is megtörtént ez a csúfság.

Vasárnap újabb két együttes jutott tovább az észak-amerikai focibajnokság, vagyis az NFL főcsoportdöntőjébe. Az NFC-ben a címvédő Green Bay Packers és a New York Giants küzdött meg azért, hogy ki legyen a San Francisco 49ers ellenfele, a helyszín a legendás Lambeau Field volt.

Az első félidőben a csapatok egymás hibáiból éltek, a nagyszünetre a vendégek tízpontos előnyre tette szert. A harmadik negyedben Crosby mezőnygóljának köszönhetően ugyan faragott hátrányából a az alapszakaszt 15-1-es mérleggel záró Packers, azonban a Sajtfejűek védelme a záró negyedórában két touch downt is engedélyezett a Giantsnek, a New York végül 37-20-as győzelmet aratott.

Eli Manning összesen 330 passzolt yarddal, három TD-t érő átadással és egy eladott labdával zárta a főcsoport-elődöntőt.

A játéknapon az is eldőlt, hogy a New England Patriots ellenfele a Baltimore lesz az AFC bajnoki címéért folyó küzdelemben. A Ravens nagyszerű első negyedének köszönheti a sikert, ugyanis a Texans korai field goaljára két TD-vel és egy mezőnygóllal tudott válaszolni a hazai együttes.

A folytatásban kissé felzárkóztak a vendégek, ám Cundiff a meccs hajrájában egy három pontot érő rúgással biztosította be övéi győzelmét. A mérkőzésen egyébként a védelmek domináltak, az egész második félidőben mindössze egy mezőnygól született.

Eredmények, NFL, főcsoport-elődöntők
AFC:
Baltimore Ravens – Houston Texans 20-13
NFC:
Green Bay Packers – New York Giants 20-37

Ajánlott videó

Olvasói sztorik