Történelmi hokisiker: a rájátszásban a Volán

A Sapa Fehérvár AV19 legyőzte a Jesenicét az osztrák jégkorong-bajnokságban, ezzel bejutott a bajnokság felsőházi rájátszásába.

Sikerült az, amire minden hokibarát, fehérvári és nem fehérvári drukker, sportrajongó várt: Kevin Primeau csapata bejutott az osztrák jégkorong-bajnokság playoff küzdelmeibe, hiszen vetélytársaival szemben már biztos pontelőnnyel rendelkezik a Jesenice legyőzésével.

Találni sem lehetett volna hálásabb ellenfelet a biztos rájátszást érő pontszám és helyezés bebiztosításához, mint a szlovén csapatot. A legkevesebb győzelem, a legtöbb vereség a bajnokságban, a legkevesebb ütött és a legtöbb kapott gól, a legkevesebb szerzett pont, az utolsó hely – ez a mérlege a vendégeknek.

A Ljubljana ellen már pénteken meglehetett volna a 6. helyhez szükséges egy pont, de akkor egy szenzációs mérkőzésen az erősebbik szlovén csapat szerezte meg a győzelmet. Vasárnap hatalmas érdeklődés mellett – már 15 órakor kinyitották a kapukat a fehérvári jégcsanokban, ahová 3400 ember zsúfolódott be – következhetett a sorsdöntő mérkőzés.

A meccs negyedórás késéssel kezdődött, mert a péntekihez hasonlóan ezúttal is összetört egy plexifal a pálya szélén.

Ki más, mint a székesfehérvári drukkerek kedvence, Sofron István szerezte meg a vezetést a mieinknek a 8. percben, ezt még Antti Pusa kiegyenlítette a 11. percben, 1-1-gyel vonultak a csapatok szünetre.

Alig telt el másfél perc a második negyedből, és Kovács Csaba góljával máris újra vezetett a Sapa Fehérvár, sőt! A harmad derekán Vas Márton is betalált Sofron előkészítőmunkája után (3-1).

A harmadik harmadban már nem esett gól, a Sapa Fehérvár AV19 együttese az alapszakaszból hátralévő mérkőzés kivételével már tagja az Erste Bank Liga rájátszásának.

Innen pedig már, ahogy mondani szokták, bármi lehetséges.

Eredmény – EBEL-liga
Sapa Fehérvár AV19 – Jesenice 3-1 (1-1, 2-0, 0-0)
gólszerzők: Sofron (8.), Kovács (22.), Vas (38.), illetve Pusa (11.)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.