Sport

Stieber Mercedes csapata találkozik a Szentessel

Az olasz Mediterrania Imperiát kapta elődöntős ellenfélnek a Szentes női vízilabdacsapata a LEN Kupában.

A hétfőn Eindhovenben rajtoló vízilabda-Eb honlapjának közlése szerint a vasárnapi sorsolás “hozta össze” a magyar együttest az itáliai gárdával, amelyben az egykori sokszoros válogatott Stieber Mercedes is játszik.

Az első mérkőzés időpontja február 15., a hazai visszavágóé pedig február 29., bár Zantleitner Krisztina, a Hungerit-UniBau-Épszer-Szentesi VK vezetőedzője azt mondta, hogy ők eddig más dátumról tudtak.

“A lényeg az, hogy bejött, amiben bíztunk: mi éppen az olaszokat akartuk ellenfélnek a három lehetséges csapat közül. Az sem rossz, hogy idegenben kezdünk” – nyilatkozta a korábbi kiváló pólós. “Ismerjük az Imperiát, ahol Stieber Merci mellett a még mindig aktív hatalmas center, Casanova is játszik, valamikor többször is vízilabdáztam ellene. Tavaly Szegeden már találkoztunk a medencében, méghozzá egy szegedi tornán, ahol 7-7-re végeztünk velük.”

A második számú európai sorozatnak számító LEN Kupa másik elődöntőjét a görög Olimpiakosz Pireusz és az orosz Ugra Hanti-Manszijszk együttese vívja.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik