Sport

Hosszabbítás után nyert az EnterNet Kosársuli

A rendkívül motivált és tehetséges debreceni fiatalok nem adták könnyen magukat, csak hosszabbításban sikerült legyőzni őket. A végjáték óriási izgalmakat hozott.

Vejinovics dobta a hazaiak első kosarát, majd Schéda passzából Vas következett. Erre Asztalos egy triplával válaszolt, de Nagy Botond is betalált a vonal mögül (8-6). A vendégek agresszív védekezése eredményesnek bizonyult, így többször is lerohanásból szereztek pontokat.  Rendkívül gól gazdag volt az első negyed, öt és fél perc után már 18-13 állt az eredményjelzőn, a kék-sárgák néhány hibája után azonban egalizálták a helyzetet a debreceni fiatalok, sőt végül el is mentek néhány egységgel.
Nagy Botondot továbbra sem lehetett tartani: a rendkívül alacsony ifjú irányító rutinosan rendezte csapatának sorait, ráadásul kintről, és a palánk alól is folyamatosan veszélyeztetett.  Vas duplájával és hármasával azonban egy pontra felzárkóztak Utasiék, ám  fordítani még hosszú percekig sem sikerült. A félidő végén aztán fordult a kocka: 48-45-ös hazai vezetéssel zárult az első felvonás.
Gyorsan visszakerült az előny a vendégekhez.  Sorozatban maradtak ki a vásárhelyi dobások. Nagy Botond újabb trojkát szórt, már a harmadik negyedben húsz pont fölé került, majd Kukla kettesével újra egyenlített a Vásárhely. Hosszú ideig fej-fej mellett haladtak a gárdák, a harmadik periódus hajrájából végül az EnterNet Kosársuli jött ki jobban.
Soványka két pontos előnnyel fordultak az utolsó tízpercre dr. Elek András tanítványai, a vendégek újra jobban kezdtek. Hosszú gólcsend volt a Hódtóiban, Kukla három perces kosár nélküli időszakot tört meg, 63-63. Aztán 4 perccel a vége előtt beindult a vásárhelyi henger: két Utasi dupla, egy Czibere hármas, és rögtön hat pontra nőtt az előny, ami újra kettőre olvadt. Czibere újra suhintott egyet távolról.(72-68) Majd egy eladott labdából szerzett ziccerrel és egy hárompontossal megint fordult az állás, hárommal ment a Debrecen 16 másodperccel a vége előtt.  Korántsem volt még lefutott ekkor a meccs: Vejinovics egy fantasztikus hárompontossal visszahozta a reményeket, öt perc hosszabbítás következett.
Úgy tűnt sikerült elszakadni: Czibere régi önmagát idézte: csont nélkül bedobott két büntetőt, majd ismét egy hárompontossal tudatosította, hogy számolni kell vele.  Sőt rátett még egy lapáttal, újabb két pont került a neve mellé.  De Nagy Botond is újra dobott egyet. Vas sem hibázott a büntetőről. 84-79. Majd újra Vas Péter dobott, ezúttal közép távolról. Izgalmas volt a végjáték: 25 másodperc, és három pont az EnterNet-nek! Szilágyi Lászlót faultolták, két büntető következett, egy jó. Időt kért a DEAC, de az eredmény már nem változott. Ezzel egy rendkívül tehetséges, nagy jövő előtt álló, rendkívül fiatal és szimpatikus együttes ellen sikerült bezsebelni a győzelmet.
EnterNet Vásárhelyi Kosársuli – DEAC  87-83 (24-29, 24-16,13-14,14-16, 12-8)
Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 450 néző. Vezette: Varga, Vadász,
Kosársuli: VEJINOVICS 11/3, UTASI  15/3, Mócsai 6, VAS 24/6, Schéda 6.
Csere: Szilágyi  1, Kis -, CZIBERE 16/6, Babut 2, Kukla 4, Grezsa 2
Edző: dr. Elek András
Dr. Elek András: „Örülök, hogy jól érezte magát a közönség, és az sem mellékes, hogy közepes játékkal sikerült egy nagyon izgalmas mérkőzést megnyernünk!”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik