Sport

Az év pólósa Madaras, az év meccse a magyar-szerb

Az év legjobb magyar vízilabdázója a játékostársak szerint Madaras Norbert volt, akire heten voksoltak, így egy szavazattal előzte meg a szövetség által legjobbnak jelölt Biros Pétert.

A nemzeti együttes hivatalos honlapja a válogatottban 2011-ben megfordult összes pólóst megszavaztatva más kérdésekben is állásfoglalást kért, s érdekesség, hogy miként idén, tavaly sem a hivatalos jelölt kapta a legtöbb voksot: 2010-ben jelesül Szivós Márton nyert éppen Madaras előtt.
A múlt év mérkőzésének egyértelműen a magyar-szerb világbajnoki elődöntőt választották, egyszersmind a 2011-es esztendő csalódása címet is kiérdemelte ez a meccs, mivel biztos vezetésről, hosszabbítás után kikapott a déli szomszéd legjobbjaitól a Kemény Dénes irányította gárda.
Az év gólja minősítést az egyik Hosnyánszky Norbert-csavar érdemelte ki, amelyet az egri játékos a belgrádi Partizan elleni győztes BL-meccsen lőtt.
Az év meglepetését firtató kérdés erősen megosztotta a mezőnyt, többen a sanghaji világbajnokságot megnyerő olasz válogatottra szavaztak, kellemes csalódásként ugyanakkor a legtöbben a háromszoros olimpiai bajnok Kásás Tamás válogatottba való visszatérését jelölték meg.
A világ legjobb vízilabdázója tavaly a magyar élpólósok szerint Stefano Tempesti, az olaszok kapusa volt, aki viszont sérülés miatt nem szerepelhet a hollandiai Európa-bajnokság hétfői nyitónapjának magyar-olasz csoportrangadóján.
A tavalyi év legjobb magyarországi idegenlégiósa a Vasasban pólózó horvát Miho Boskovic lett, a külföldön játszó magyarok közül pedig Madaras Norbert teljesítményét értékelték a legtöbbre a válogatott társak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik