A tavaly még első osztályú, és ötödik helyet elért MÁV Előre SC csapata financiális okok miatt csak az NB II-es bajnokságban tudott elindulni, teljesen kicserélődött játékosállománnyal. Kovács Mária az új vezetőedző helyi 16-17 éves fiatalokra építi csapatát, mely egyelőre az őszi szezon után nyolc mérkőzésből mindössze egyet nyert meg, és hetet elveszített. Szombaton ismét háló mögé állnak a lányok, ezúttal a listavezető Vasas Óbuda Hofeka gárdája ellen lépnek parkettre a 11 órakor kezdődő találkozón, a Jáky József Szakközépiskola termében. Legutóbbi összecsapásuk fővárosi sikerrel zárult (3-0), akkor a Vasas mindenben felülmúlta őket. Igaz a fehérvári fiatal lányok derekasan küzdöttek, ám így is szettenkénti 15 pontot alig érték el.
- 11:47 Ketten meghaltak két alvilági klán összecsapásában Romániában
- 11:32 Vitézy Rákosrendezőről: A kormánynak számos eszköze van, ha el akarja gáncsolni a terveket
- 11:28 Eltávolították Banksy egyik leghíresebb alkotását
- 11:08 Márki-Zay Péter: Nem kérdés, teljes szívemmel támogatni fogom Magyar Pétert
- 10:57 „Régen rossz, ha a háborúban ébredsz rá, hogy nem kaptál megfelelő kiképzést” – hogy köt ki egy amerikai tengerészgyalogos a Pilisben?
- 10:54 „Szánalmas teljesítményt nyújtottunk” – az újpesti edző és a játékosok is szégyellik magukat
- 10:43 Priscilla Presley rajongói leveleket olvasva szerzett tudomást Elvis Presley hűtlenségéről
- 10:41 20 céget bírságolt meg a NAV egy fesztivál miatt
- 10:20 Diego Simeone finoman odaszúrt a Realnak, Ancelotti válasza sem maradt el
- 10:01 Chrissy Teigen együtt fürdött a kádban három fiával, az erről készült fotó kiakasztotta a követőit
- 09:59 Villástargoncával szedtek ki egy bankautomatát a Coop boltból
- 09:59 Emberi életekbe kerülhet a Mars meghódítása
- 09:36 Megsérült a címmeccsen, egy hét múlva meghalt az ír ökölvívó
- 09:29 Singh Viki: Korábban nem arról álmodoztam, hogy közel negyvenévesen egyedül élek majd
- 09:29 17 év után tért vissza ez a madár Magyarországra
- 09:01 Három tiszt próbálta megerőszakolni a világhírű szürrealista festőnőt
- 07:23 Általános amnesztiát szeretne egy petíció, az országos roma önkormányzat elnöke szerint erre nincs reális esély
- 07:57 Baj van a Louvre ikonikus üvegpiramisával
- 07:17 Csézy a kisbabájáról: Ahogy nézem őt, még mindig alig hiszem el, hogy van egy ilyen gyönyörű kislányom
- 09:29 Singh Viki: Korábban nem arról álmodoztam, hogy közel negyvenévesen egyedül élek majd
- 20:00 Mennyiből jön ki egy hosszú hétvége New Yorkban?
- 20:04 Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 21:28 Nem deportálja Harry herceget Trump, mert „van elég problémája a feleségével”
- 06:57 Kettészakad az ország: napsütés, felhő, szél is lesz vasárnap
- 09:22 Trump szerint jobb, ha nem mondja el, hányszor beszélt Putyinnal
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!