Sport

Szuper pazarul debütált

A magyar válogatott Szuper Levente 93 százalékos védési hatékonysággal mutatkozott be a Missouri Mavericks hokicsapatában.

A CHL-ben érdekelt együttes legutóbb a Quad Cityvel mérkőzött meg közel hatezer néző előtt, honfitársunk pedig debütálása során 43 löketből negyvenet is hatástalanított, így nagyban hozzájárult csapata 6-3-as sikeréhez – írja a jegkorong.blog.hu.

Szuper Levente eddig 91,9 százalékos mutatóval bír a bajnokságban, ennél pedig csak két portás tud jobbat felmutatni.

Egy másik magyar jégkorongozó, Kóger Dániel kapcsán is jó hírekről számolt be a portál. A magyar válogatott ifjú tehetsége továbbra is az AHL-ben szereplő Providence Bruins gárdájával készül, a klub annak ellenére sem engedte el a magyar játékost, hogy a hétvégén lejátszott két mérkőzés egyikére sem nevezték. A Providence-re a héten három mérkőzés vár, a Bocsok pénteken, szombaton és vasárnap is érdekeltek a pontvadászatban.

Az AHL-es együttes az NHL-ben szereplő Bostonnak a farmcsapata, a Bruins az előző idényben a hetedik mérkőzésen hódította el a Stanley Kupát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik