Sport

Előkészületi meccsen vereség a horvátoktól

24.hu
24.hu

2012. 01. 11. 20:54

Kikapott a hétfőn kezdődő hollandiai vízilabda Európa-bajnokság előtti utolsó felkészülési mérkőzésén a magyar férfi válogatott: Kemény Dénes csapata két góllal veszített a szintén Eb-résztvevő horvátokkal szemben.

Horvátország-Magyarország 12-10 (4-1, 2-4, 3-3, 3-2)
—————————————————-
a magyar góldobók: Katonás 3, Kiss G. 2, Kásás, Hosnyánszky, Török, Varga Dénes, Madaras 1-1

Az előző napi edzőmeccset, s a szerda délelőtti közös gyakorlást követően este hivatalos összecsapás keretében szállt vízbe egymás ellen a házigazda horvát és a vendég magyar együttes, vagyis az aktuális kontinensbajnok és az olimpiai bajnoki címvédő.
A magyar válogatott hivatalos honlapja, a vlv.hu beszámolója szerint a horvátországi Varasdon rendezett találkozó a klubszinten a Vasast erősítő Miho Boskovic góljával kezdődött. Kásás Tamás egyenlített, utána azonban három hazai találat is esett (4-1).
Annál jobban indult vendégszempontból a második nyolc perc: előbb Hosnyánszky Norbert szemfülessége, majd Katonás Gergő kapáslövése révén vált szorosabbá a meccs (4-3). Aztán 5-3-nál Török Béla szépített, 6-4-nél pedig – közvetlenül a félidő előtt – Varga Dénes csaknem a félpályáról (!) bombázott a horvát kapuba (6-5).
A harmadik negyed elején is folytatódott az “adok-kapok”, 7-5-nél Katonás húzásból válaszolt (7-6), majd – a “szokásos” kétgólos hátrányban – Kiss Gergely pillanatai következtek (8-7, 9-8).
A befejező játékrészben 10-8-nál Katonás harmadszor volt eredményes, egyenlítés helyett azonban a negyed közepén, újabb emberelőnyüknél megint a hazaiak találtak be (11-9). Még Madaras Norbert használt ki egy magyar fórt, a végén azonban ismét a hazaiak lőttek gólt, így 12-10-re megnyerték a barátságos mérkőzést, amelyen amúgy a Kemény-csapat alapemberei közül sem a háromszoros olimpiai bajnok, sérüléséből lábadozó Biros Péter, sem az athéni ötkarikás aranyérmes center, Steinmetz Ádám nem játszott.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. november 29.
Magyarországon élő kínaiak Budapesten, a Hősök terénél a kínai miniszterelnök látogatásának negyedik napján, 2017. november 29-én.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.